Világ
Trump szerint nincs rendszerszerű rasszizmus az Egyesült Államokban
Betűméret:             

Donald Trump szerint nincs rendszerszerű rasszizmus az Egyesült Államokban.

Az amerikai elnök kedden este Philadelphiában az ABC televízió által szervezett másfélórás közönségtalálkozón fejtette ki ezzel kapcsolatos véleményét. Elutasította azt az állítást, miszerint faji megosztottság jellemezné Amerikát, mert meglátása szerint az Egyesült Államokat a rendőri erőszak elleni tiltakozásként elárasztó tüntetéssorozat nem faji alapú. "A probléma a fojtófogást alkalmazó rendőrökkel van" - fogalmazott. Trump mindazonáltal leszögezte, hogy az amerikai rendőrség általában "nagyszerű munkát végez, a rendőrök 99 százaléka nagyszerű ember", s az erőszakosan fellépő rendőrök is többnyire csak azért alkalmaznak fojtófogást, mert rendkívül rövid idő alatt kell döntést hozniuk. Az elnök tragikusnak nevezte a kentuckyi Brionna Taylor és a minneapolisi George Floyd rendőri intézkedés közben bekövetkezett halálát.

A rendezvényt ugyan az ABC televízió egyik műsorvezetője moderálta, de a meghívott vendégek kérdezhettek is az elnöktől. Egyikük azt firtatta, hogy miért próbálta meg kicsinyíteni a súlyosságát a koronavírus-járványnak, amely rendkívül sok áldozatot szed a színesbőrű amerikaiak körében. Az előzményekhez tartozik, hogy nemrégiben Bob Woodward, a The Washington Post című napilap főmunkatársa nyilvánosságra hozta azoknak a hangfelvételeknek egy részét, amelyeket újabb, Trumpról szóló könyve készítéséhez rögzített az elnökkel folytatott interjúi során.

Az interjúban Trump úgy fogalmazott, hogy már februárban tisztában volt a járvány komolyságával, de nem akart pánikot kelteni. Ezt az álláspontját kedden este is megismételte. "A cselekedeteimmel éppenséggel egy fokozott problémára reagáltam. Az intézkedéseim nagyon is erőteljesek voltak" - szögezte le. Elmondta a többi között, hogy a Kínából és az Európából érkező beutazások megtiltásával sok amerikai életét sikerült megmenteni. "Ha nem hoztam volna meg ezt a döntést, akkor több ezernyi, vagy még annál is több életet veszítettünk volna el" - mondta. George Stephanopoulos műsorvezető kérdésére Trump kifejtette: a koronavírus elleni vakcina akár hetek múlva is készen lehet. "Nagyon közel állunk hozzá" - mondta, és három-négy hétre becsülte, mire meglesz az oltóanyag. Miközben Donald Trump Philadelphiában találkozott a választókkal, kihívója, Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje Floridában kampányolt, elsősorban annak érdekében, hogy megszerezze a spanyolajkúak támogatását. Floridában a lakosság 27 százaléka spanyolajkú, és voksuk döntő lehet az elnökválasztáson. Biden Tampában és Kissimme-ben tagállami státust ígért Puerto Ricónak, amely jelenleg társult állama az Egyesült Államoknak. Kilátásba helyezte azt is, hogy "a Biden-Harris kormányzat" kesztyűsebb kézzel kíván bánni a latin-amerikai országok problémáival, mint fogalmazott: nem lesz olyan konfrontatív, mint a Trump-adminisztráció. Közben a demokrata párti alelnökjelölt, Kamala Harris Kaliforniában járt, és ott - elemzők szerint elszólva magát - a leendő "Harris-kormányzatról" beszélt. (MTI)

Megkezdődött kedden az Egyesült Államokban a félidős kongresszusi választás, amelyen eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a törvényhozás mindkét házában Donald Trump második elnökségének hátralévő két évére. Az első szavazóhelyiségek Vermont államban helyi idő szerint reggel 5 órakor (itteni...
2026. NOVEMBER 3.
[ 17:18 ]
A hetvenet is meghaladta a hétfő éjszaka egy kórházat ért orosz légicsapás sebesültjeinek száma a kelet-ukrajnai Harkivban, Dnyipróban pedig 15 civil sebesült meg, közülük hárman súlyosan, miközben lakóházak, infrastrukturális és energetikai létesítmények rongálódtak meg a támadások következtében - jelentették be az...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:33 ]
Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap. A...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó