Világ
Teljesen körbezárta Kína hadihajóival Tajvant egy nagyszabású hadgyakorlat keretében
Nancy Pelosi szerint az a baj a tajvani látogatásával, hogy ő nő
Betűméret:             

Csütörtökön gyakorlatilag teljesen körbezárta Kína hadihajóival Tajvant egy nagyszabású hadgyakorlat keretében. Beszámolók szerint már éles lövéseket is leadtak a sziget keleti partjainál. A feszültség óriási a térségben, miután Kína minden figyelmeztetése ellenére Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke kedden Tajpejbe látogatott. Kínai tisztviselők arra kérték a légitársaságokat, hogy kerüljék el Tajvan légterét. Mindeközben Pelosi meghökkentő magyarázattal szolgált a látogatását övező konfliktusra.

Csütörtökön a kínai néphadsereg újabb hadgyakorlatba kezdett Tajvan környékén, a kínai állami televízió szerint a helyi idő szerint vasárnap délben befejeződő műveletben a haditengerészet és a légierő is részt vesz, és éleslövészetet is tartanak. A kínai hadsereg Pelosi Tajvanra érkezése napján, kedden már hadgyakorlatot kezdett a zónában. Peking hevesen tiltakozott a látogatás ellen, Kína ugyanis a saját részének tekinti az 1949 óta önálló politikai vezetéssel bíró szigetet.

A régió hat területét „veszélyeztetett zónának” minősítő riasztás a Bloomberg szerint hongkongi idő szerint csütörtök déli 12 órától vasárnap déli 12 óráig tartó katonai gyakorlatok miatti repülési korlátozásokról értesítik a légitársaságokat.

Az éleslövészetes hadgyakorlatok miatt a tajvani védelmi minisztérium a nemzetközi jog és Tajpej szuverenitásának megsértésével vádolta meg Pekinget szerdai sajtótájékoztatóján.

Csütörtök reggel a Reuters hírügynökség tudósítása szerint Kína 27 harci gépet rendelt a két országot elválasztó tengerszorosba, ebből 22 vadászgép át is lépte a szoros középvonalát, amelyet nem hivatalos határként kezelnek a felek. Ugyanakkor az elmúlt két napban már „48 kínai katonai repülőgép, többnyire vadászrepülőgép, zümmögött Tajvan körül” – számoltak be róla Fox News munkatársai.

Mondani sem kell, hogy a kiélezett helyzet hihetetlenül veszélyes, főleg ha figyelembe vesszük egy „véletlen” incidens lehetőségét a tajvani erők, Kína és az amerikai haditengerészet között. Fontos tényező az is, hogy két nappal ezelőtt a USS Reagan csapásmérő is belépett a térség vizeire.

A szigetet saját területének tekintő Kína hetek óta arra figyelmeztetett, hogy Nancy Pelosi mondja le az utazást, mert Peking azt nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ennek ellenére a washingtoni diplomata kedden megérkezett Tajvanra. A kínai külügyminisztérium szerint

az amerikai politikus látogatása súlyosan fenyegeti a békét és a stabilitást a térségben, és árt a kínai–amerikai kapcsolatoknak is.

Nancy Pelosi azóta már biztonságban elhagyta a szigetországot, és a dél-koreai Szöulba repült, ahol egyébként sem Yoon Suk-yeol elnök, sem pedig az ország külügyminisztere nem fog vele találkozni. A dél-koreai elnök szabadságon van, a miniszter pedig a közeli Kambodzsában.

A politikus tajvani útja növekvő regionális feszültségeket okozott, amelynek köszönhetően a szigetország most egy nukleáris szuperhatalom célkeresztjében van – emelte ki a Zerohedge.

Nancy Pelosi a fejleményeket azzal magyarázta, hogy az emberek azért dühösek, mert ő nő.

„Nem mondtak semmit, amikor férfiak jöttek” – mondta szerdán, Caj Jing-ven tajvani elnök mellett állva Nancy Pelosi. Az amerikai házelnök ezt a következtetését abból vonta le, hogy Lindsey Graham, Bob Menendez, Richard Burr, Ben Sasse, Rob Portman, és Ronny Jackson szenátorok korábbi látogatásai ellentétben a mostanival nem borították fel a térség biztonságát. (hirado.hu)

Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy "gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot" - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésén elmondott beszédében. Úgy fogalmazott, "nagy döntést"...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 19:18 ]
Kína és az Európai Unió átfogó stratégiai partnerek, ezért nem vívhatnak kereskedelmi háborút egymással - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter német kollégájával, Johann Wadephullal folytatott hétfői telefonbeszélgetése során. A kínai külügyminisztérium keddi közlése szerint Vang Ji kiemelte, hogy Kína...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 7:41 ]
Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon. "Oroszország (…) számos dízelüzemét lebombázták, és legalábbis átmenetileg működésképtelenné váltak. Ezt az értelmetlen és véget nem érő háborút Ukrajnával...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 22:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó