Világ
„Olimpiai békére” szólítottak fel a résztvevők a G7-csúcson
Betűméret:             

A világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) arra szólított fel pénteken lezárult olaszországi csúcstalálkozójának zárónyilatkozatában, hogy a nyári párizsi olimpia idejére világszerte szüntessék be a harcokat a háborús övezetekben – közölte szombaton Giorgia Meloni olasz kormányfő a G7-országcsoport nevében.

Meloni elmondta: az olimpiai játékok idejére szóló béke ötletét Franciaország vetette fel a tanácskozáson. „Remek javaslat volt, amelyet a résztvevők egyhangúlag támogattak” – mondta az olasz kormányfő a G7-csúcsot lezáró sajtótájékoztatóján.

A párizsi olimpia július 26-tól augusztus 11-ig tart. Az ókori görög olimpiák idején bevett szokás volt, hogy a harcoló felek fegyvernyugvást hirdettek, amely a sportesemény előtt hét nappal kezdődött, és hét nappal utána ért véget, hogy a sportolók biztonságban utazhassanak, és részt vehessenek a megmérettetéseken.

Emmanuel Macron francia államfő már áprilisban jelezte: sürgetni fogja, hogy hirdessenek tűzszünetet a párizsi olimpia idejére, elsősorban a Közel-Keleten, Ukrajnában és Szudánban. Akkoriban Oroszország hűvösen reagált a felvetésre, tartva attól, hogy Kijev erőinek újraszervezésére és megerősítésére használná fel a harcok ideiglenes leállítását, írja az MTI.

Az EU egyelőre kimarad

Az Európai Unió államai egyelőre nem vesznek részt közvetlenül az 50 milliárd dolláros ukrajnai hitelben, amelyet a G7 csoport a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételekből finanszírozna – közölte Giorgia Meloni miniszterelnök a Reuters szerint.

Az 50 milliárd dolláros összeg jelentős részét nem a befagyasztott orosz vagyoneszközökből fizetnék, hanem az azok újrabefektetéséből származó bevételekből biztosítanák.

Giorgia Meloni elmondása szerint Európa már eddig is hozzájárult a hitelhez különböző garanciamechanizmusok biztosításával.

Meloni szerint az Egyesült Államok, Kanada és Nagy-Britannia már jelezték részvételi szándékukat, és valószínűleg Japán is csatlakozni fog.

Az Euroclear 190 milliárd eurónak megfelelő összegű orosz központi banki értékpapírt és készpénzt tart nyilván. A nyugati bankok szintén több milliárd euró, font és dollár értékű eszközöket tartanak nyilván a szankciókkal sújtott vállalatok és magánszemélyek tulajdonában. A belgiumi székhelyű központi értéktár, amely a világ legnagyobb bankjainak egy részét tudja részvényesei között, a peres ügyekre készülve ideiglenesen megtarthatja a befagyott orosz eszközök nyereségének a 10%-át. Tavaly az EU-ban 4,4 milliárd eurónyi profitot realizáltak a szankciók révén lefoglalt orosz eszközökön, írja a portfolio.hu.

84 éves korában meghalt Jesse Jackson emberi jogi aktivista, diplomata és baptista lelkész, közölte az emberjogi aktivista családja. „Apánk szolgáló vezető volt – nemcsak a családunk, hanem az elnyomottak, a hang nélküliek és a mellőzöttek szószólója, szerte a világon” – írta közleményében a család. A halál...
2026. FEBRUÁR 17.
[ 11:17 ]
Az orosz hadsereg összesen 29 különböző típusú rakétával és 396 drónnal támadott ukrajnai energetikai és infrastrukturális létesítményeket keddre virradóra, és bár több mint 90 százalékukat megsemmisítette az ukrán légvédelem, a támadásnak halálos áldozata és sebesültjei is vannak, lakóházak és...
2026. FEBRUÁR 17.
[ 10:24 ]
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasította hétfőn Anatolij Krivonozskót, a légierő parancsnokát Mihajlo Fedorov védelmi minisztert, valamint Vitalij Zajcsenkót, az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat vezetőjét, hogy készítsenek elő további védelmi intézkedéseket, figyelembe véve a hírszerzéstől származó...
2026. FEBRUÁR 16.
[ 16:23 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó