Világ
Guatemalában elkezdték kitelepíteni az embereket egy tűzhányó közeléből
Betűméret:             

Guatemalában elkezdték kitelepíteni az embereket a Fuego tűzhányó oldaláról a megélénkült vulkáni tevékenység – gáz- és hamukilövellés – miatt.

Juan Laureano, a katasztrófavédelmi hivatal szóvivője helyi idő szerint csütörtökön elmondta, hogy a tűzhányó oldalán elterülő öt faluból eddig 594 embert költöztettek el szükségszállásra, de a vulkáni tevékenységet látva várhatóan továbbiakat is ki kell menekíteni. A hatóságoknak be kellett zárniuk 39 iskolát a környező településeken, valamint lezárni egy jelentősebb közutat.

Guatemalában több száz vulkán van, és a fővárostól 53 kilométerre található, 3763 méter magas Fuego a legaktívabb tűzhányó, 1960 óta több mint ezerötszázszor tört ki. Latin-Amerikában is az egyik legaktívabbnak számít. 2018-as kitörése 194 ember halálát okozta, és 234 ember eltűnt.

Megsérült a Csongarnál lévő, a Herszon megyéből a Krímbe vezető közúti híd az éjszakai ukrán támadás következtében - közölte Vlagyimir Szaldo, a megye kormányzója kedden a Max-csatornáján. A kormányzó szerint több mint húsz, a hídra irányított drónt lőttek le. "Csongarban ismét károk keletkeztek a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 9:27 ]
Ukrajnai látogatásra hívná meg a brit uralkodót az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij, akit hétfő este a London nyugati határában fekvő windsori kastélyban fogadott III. Károly király, a találkozó után a The Guardian című baloldali brit napilapnak elmondta: azt tervezi, hogy hivatalos állami látogatásra szóló meghívót...
2026. JÚNIUS 9.
[ 7:30 ]
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó