Világ
Trump Grönland megszerzéséről: Ha nem megy szépen, akkor majd megy nehezebb módon
Betűméret:             

Az Egyesült Államok mindenképpen lépni fog Grönland ügyében – hangoztatta Donald Trump elnök pénteken, aki szerint, ha az Egyesült Államok nem szerez tulajdonjogot az északi sziget felett, akkor azt Oroszország és Kína fogja elfoglalni.

Az amerikai elnök a Fehér Házban amerikai energia- és olajipari nagyvállalatok vezetőinek részvételével tartott tanácskozáson újságírói kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy Grönland megszerzését szeretné megállapodással elérni, majd hozzátette, hogy ha „nem megy szépen, akkor majd megy nehezebb módon”.

Donald Trump magát Dánia „nagy rajongójának” nevezte, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy országának szüksége van arra a földterületre.

Úgy vélte, hogy amennyiben az Egyesült Államok nem szerez tulajdonjogot az északi sziget felett, akkor azt Oroszország és Kína fogja elfoglalni.

Arra a kérdésre, hogy miért nem elegendő az Egyesült Államok számára a szerződésben garantált jog a katonai támaszpont működtetésére, Donald Trump azt mondta, hogy egy ország a saját birtokát megvédi, míg egy lízingelt bérleményt nem.

Az elnök kérdésre válaszolva kifejtette, hogy Vlagyimir Putyin nem fél Európától, egyedül az Egyesült Államoktól tart.

Egyben azt a meggyőződését hangoztatta, hogy sikerül az orosz-ukrán háborút lezárnia, igaz, az sokkal nehezebben megy, mint előzőleg gondolta. Szintén kérdésre válaszolva kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kapcsolatban nem lesz szükség hasonló lépésre, mint ami Nicolás Maduro venezuelai államfő esetében történt.

Az amerikai elnök pénteken a Fehér Házban újságírói kérdésekre válaszolva azt is kifejtette, hogy Európa lemaradt, és megváltozott. Óvatosságra intette Európát a bevándorlással kapcsolatban, és úgy fogalmazott, hogy „bizonyos helyek többé nem felismerhetők”.

Hozzátette, hogy Európának körültekintőnek kell lennie az energiapolitikát illetően is, majd bírálta a szélerőművek nagy mértékű telepítését. Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok kormánya egyetlen ilyen eszköz telepítésére sem ad engedélyt. (MTI)

XIV. Leó pápa kórházba vonul - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 7:49 ]
Meglepő az amerikai elnök bejelentése az orosz–ukrán energiaipari tűzszünetről – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, internetes kapcsolaton keresztül felszólalva a Varsói Biztonságpolitikai Fórumon, amely hétfőn kezdődött a lengyel fővárosban. Az ukrán elnök kijelentette: vasárnap „mindenkit...
2026. OKTÓBER 12.
[ 12:51 ]
Észak-Korea hétfő reggel több ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger irányába – közölte a dél-koreai hadsereg. A rakétákat Phenjan térségéből lőtték ki, és legalább az egyik több mint 900 kilométert tett meg a levegőben. A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint a rakétaindítás...
2026. OKTÓBER 12.
[ 8:24 ]
November 1-jétől hivatalosan is életbe lép a szigorítás, amely teljesen kizárja a legfiatalabbakat a közösségi oldalakról. A friss rendelet szerint a szolgáltatóknak technikai szűrőkkel kell megakadályozniuk a hozzáférést. Vége a végtelen görgetésnek, tilos az élő közvetítés, a 15 év alattiak pedig egyáltalán nem...
2026. OKTÓBER 11.
[ 22:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó