Világ
Azonnali tűzszünetről állapodott meg a szíriai kormány a kurd erőkkel
Betűméret:             

Azonnali, minden frontszakaszra kiterjedő tűzszünetről állapodott meg vasárnap a szíriai kormány az amerikai támogatást élvező, kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milíciával.

A szíriai elnöki hivatal tájékoztatása szerint a fegyvernyugvással párhuzamosan az SDF erői visszavonulnak az Eufrátesz keleti partjára.

A nyilvánosságra hozott egyezség értelmében az SDF erői beolvadnak a védelmi, illetve a belügyminisztérium alatt álló erőkbe, a szükséges biztonsági átvilágításokat követően.

A damaszkuszi vezetés átveszi az eddig kurd ellenőrzés alatt álló Deir-ez-Zór és és Rakka tartomány katonai ellenőrzését és polgári közigazgatását. A térségben lévő gáz- és olajmezők szintén a szíriai kormány ellenőrzése alá kerülnek, írja az MTI.

Az SDF ezen felül kötelezettséget vállal arra, hogy külföldre küldi szíriai állampolgársággal nem rendelkező vezetőit, illetve azon erőit, amelyek kapcsolatban állnak a Kurdisztáni Munkáspárttal.

Tom Barrack, az Egyesült Államok Szíriáért felelős különleges elnöki megbízottja az X-en tett bejegyzésében döntő fordulópontnak nevezte a tűzszüneti egyezményt.

A szíriai kormányerők a nap folyamán előrenyomultak Szíria északi részének több területén, amelyet korábban kurd harcosok tartottak ellenőrzésük alatt.

A szíriai hadsereg átvette az ellenőrzést az ország északi részének nagyobb területén, kiszorítva a kurd erőket onnan, ahol több mint egy évtizede tényleges autonómiát élveztek.

XIV. Leó pápa kórházba vonul - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 7:49 ]
Az Európai Bizottság teljes mértékben támogatja Montenegró célját, hogy 2026 végéig lezárja az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat – jelentette ki Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben, a Montenegróval tartott csatlakozási konferenciát követően. A tanácskozáson további három...
2026. OKTÓBER 12.
[ 22:03 ]
Decembertől évente legfeljebb 350 ezer Kínában gyártott hibrid autót lehet behozni az Európai Unióba – erősítette meg az Európai Bizottság. Az intézkedés jelentősen visszafoghatja a kínai gyártók térnyerését az európai autópiacon: részesedésük a jelenlegi hat százalékról akár három százalékra is csökkenhet. A...
2026. OKTÓBER 12.
[ 16:46 ]
Robert E. Hall és Michael Woodford amerikai közgazdászoknak ítélték oda megosztva az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat – jelentette be hétfőn Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A két kutató a gazdasági ingadozások kezelését segítő modellek kidolgozásáért részesült az elismerésben. A díjazottak...
2026. OKTÓBER 12.
[ 14:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó