Világ
Rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat az orosz hadsereg
Betűméret:             

Az orosz hadsereg összesen 372 támadóeszközt vetett be létfontosságú ukrajnai infrastrukturális létesítmények ellen keddre virradóra, a rakéták és drónok több mint 90 százalékát az ukrán légvédelem megsemmisítette, azonban a támadásnak egy halálos áldozata és sebesültjei is vannak, a fővárosban több energetikai objektumban komoly károk keletkeztek - közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.

Az előzetes adatok szerint a légvédelem a 34 különböző típusú rakétából 27-et, a 339 drónból pedig 315-öt megsemmisített, azonban 11 helyszínen 5 rakéta és 24 drón célba talált, 12 esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat - jelentette a légierő parancsnokságának Telegram-csatornája. A fennmaradó két rakétával kapcsolatos információt még vizsgálják. A hivatalos közlemény szerint a támadás fő célterülete Kijev és környéke volt.

Január 20-ra virradóan az orosz hadsereg ismét ballisztikus rakétákkal és drónokkal támadta Kijevet, több mint 5600 lakóház fűtés nélkül maradt, a főváros egy részén megszűnt a vízszolgáltatás, és áramkimaradások tapasztalhatók - jelentette Vitalij Klicsko polgármester Telegram-bejegyzése nyomán az Unian hírügynökség.

A kijevi rendőrség jelentése szerint egy robbanáshullám megrongált egy többszintes lakóházat a Dnyiprovszkij kerületben, egy ember megsebesült.

Kijev megyében egy ember meghalt az éjszakai légitámadásban, két benzinkút pedig megrongálódott - tette közzé Mikola Kalasnyik katonai kormányzó a Telegramon.

Kedd reggel az orosz csapatok polgári infrastrukturális létesítményeket támadtak Odessza megyében, Csornomorszk városában dróncsapás ért egy többemeletes lakóházat - közölték ukrán hírforrások Oleh Kiper katonai kormányzó hivatalos Telegram-csatornájára hivatkozva. Az Odesszai járásból egy energetikai infrastrukturális létesítményben keletkezett károkat jelentettek, az előzetes információk szerint a támadás nem követelt áldozatokat.

Tömeges dróntámadás érte Szentpéterváron az olajterminált és négy városrész polgári infrastruktúráját, több helyen tűz ütött ki - közölte Alekszandr Beglov, a város kormányzója vasárnap a Max-csatornáján. Az orosz "északi fővárosban" egy civil életét vesztette, öt pedig megsérült, a leningrádi...
2026. OKTÓBER 18.
[ 10:11 ]
Szombaton diákok és más tiltakozók gyűltek össze a tiranai Oktatási Minisztérium épülete előtt, miközben a kormányellenes demonstrációk az ötödik egymást követő napjukba léptek. A tiltakozások, amelyek Albánia számos városára átterjedtek, azután erősödtek fel, hogy középiskolások és egyetemisták is...
2026. OKTÓBER 18.
[ 9:01 ]
Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze szombat délután. Az utcai harc órák óta tart: a hatóságok vízágyúval és könnygázzal próbálják kiszorítani a dóm előtti térről a tüntetőket, akik kövekkel, üvegekkel dobálják a rendőröket. A...
2026. OKTÓBER 17.
[ 22:29 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó