Világ
Trump nem zárja ki, hogy katonákat küldjön Iránba
A korábbi hírekkel ellentétben az iráni külügyminiszter szerint nem választották még meg az új vezetőt
Betűméret:             

Donald Trump az ABC kérdésére nem zárta ki azt, hogy katonákat küldjön Iránba, hogy lefoglalják az ország dúsított uránkészleteit. „Minden lehetséges. Minden” – fogalmazott.

Az amerikai elnök elmondta, hogy Irán új legfőbb vezetőjének Amerika jóváhagyását is meg kell szereznie. Hozzátette, hogy Ali Hamenei utódja egyébként „nem fog sokáig maradni”.

„Biztosra akarunk menni, hogy nem kell 10 évente visszatérnünk (Iránba)” –mondta, hozzátéve, hogy nyitott lenne arra, hogy jóváhagyjon Irán legfőbb vezetőjeként olyasvalakit, aki kapcsolatban áll a régi rezsimmel. „Megtenném, annak érdekében, hogy jó vezetőt válasszak” – fogalmazott.

Iráni külügyminiszter: Nincs még új vezető, és nem is tudni, mikor lesz

A nap korábbi híreire cáfolva Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter azt mondta, senki sem tudja, ki lesz az ország új legfőbb vezetője. Aragcsi az NBC Meet The Press című műsorában szólalt meg.

Sok híresztelés terjed, de meg kell várnunk, hogy a Szakértők Gyűlése összeüljön, és szavazzon

– mondta. A korábbi vasárnapi hírek arról szóltak, hogy ez megtörtént, és döntést is hoztak, de a nevet nem hozták nyilvánosságra. A háttérben az húzódhat, hogy a jogszabályok egyik értelmezése szerint a testületnek személyesen kell összeülnie, ami a háborús helyzetben minimum kockázatos. Izrael már előzetesen megfenyegette nemcsak a leendő új vezetőt, de a megválasztásában közreműködőket is.

Aragcsi visszautasította Donald Trump követelését, hogy az amerikai elnök is szót kapjon az új vezető megválasztásában, és leszögezte, az kizárólag az iráni népre tartozik. Visszautasította a feltétel nélküli megadásra vonatkozó amerikai követelést is.

Hozzátette, tavaly nyáron Irán belement egy fegyverszünetbe, de most valóban le kell zárni a háborút, amit szerinte senki nem akar folytatni. Azt is kifejtette, hogy Irán önvédelemből cselekszik, és csak amerikai érdekeltségeket támad az öbölben, a szomszédait nem, írja a 24.hu.

Oroszország drónokkal támadta a Kijevi területen található Pirogovo szállítási és logisztikai központot – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium. Moszkva állítása szerint a létesítményt kettős felhasználású rakomány tárolására és elosztására használták, és közepes, illetve nagy hatótávolságú...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 23:02 ]
Az izlandi választók szűk többsége elutasította, hogy az ország újrakezdje az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló tárgyalásokat. A szombaton megtartott népszavazáson a végleges eredmények szerint a választók 52,8 százaléka nemmel, 47,2 százaléka igennel szavazott. A részvétel magas, mintegy 82,5 százalékos...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 22:56 ]
Nyolcra emelkedett annak a hajószerencsétlenségnek a halálos áldozatainak száma, amely vasárnap történt Ciprus északi partjainál. A Filo Jet nevű komp Kiréniából a törökországi Taşucu kikötőjébe tartott, amikor röviddel az indulás után vizet kezdett felvenni, majd felborult. A fedélzeten összesen 267 ember – 259 utas...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 16:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó