Világ
Halálos lövöldözés volt az izraeli főkonzulátusnál Isztambulban
Betűméret:             

Két támadó meghalt, egy harmadikat elfogtak, egy rendőr pedig megsebesült kedden, amikor az isztambuli izraeli főkonzulátusnak otthont adó toronyháznál lövöldözés tört ki – jelentette a Habertürk török napilap.

A Reuters hírügynökség videofelvételein látható, ahogy egy rendőr fegyvert ránt és fedezékbe vonul, miközben lövöldözés hallatszik. Egy vérrel borított személy is látható a képeken.

A TRT állami televízió két sebesült rendőrröl számolt be. Az NTV kereskedelmi televízió és a DHA hírügynökség arról számolt be, hogy három támadót „semlegesítettek”.

Akin Gürlek török igazságügyi miniszter azt írta a közösségi oldalán, hogy nyomozás indult az izraeli konzulátuson történt lövöldözés ügyében. A BBC szerint felfegyverzett rendőrök, valamint mentők érkeztek a helyszínre, a területet köré kordont vontak. Musztafa Çiftçi török belügyminiszter a közösségi oldalán azt írta, hogy az egyik fegyveres olyan szervezethez köthető, amelyik a vallást eszközként használja. Állítása szerint a támadók közül ketten testvérek, az egyik fegyveresnek pedig kábítószeres ügye is volt.

Az izraeli hatóságok az izraeliek és zsidók elleni külföldi támadási kísérletek példátlan megugrásáról számoltak be az iráni háború kezdete óta. Az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanács figyelmeztetést adott ki az izraeli és zsidó helyszínekkel szembeni iráni fenyegetések megnövekedése miatt.

Izraelnek egyébként jelenleg egyetlen diplomatája sem tartózkodik Törökországban.

Csehország biztonsági intézkedéseket léptetett életbe, tekintettel a szomszédos országokban történt incidensekre, amelyeknél fennáll annak gyanúja, hogy idegen országok állhatnak mögöttük – közölte Lubomír Metnar belügyminiszter az X-en pénteken megjelent bejegyzésében. A belügyminiszter nem pontosította, milyen...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 16:31 ]
A Giorgia Meloni vezette jobbközép kormány 1413. hivatali napját tölti pénteken, és így a második világháború utáni olasz köztársaság történetének leghosszabb kormányává vált. A Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), az Antonio Tajani irányította Hajrá Olaszország és a Matteo Salvini vezette Liga közös kormánya...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 10:38 ]
A tanévnyitás halasztását szorgalmazta Olaszországnak az újabb hőhullámtól érintett térségeiben a Flc CGIL olasz pedagógus szakszervezet, hangoztatva, hogy az ország oktatási intézményeinek csak 11 százalékában biztosítottak klímaberendezések. Az olasz tartományok közül elsőként a tervek szerint az északi...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 19:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó