Világ
Megszólalt a hantavírusos óceánjárót üzemeltető társaság: Az összes fertőzött utast evakuálták a hajóról
Betűméret:             

Minden hantavírus-fertőzés tüneteit mutató utast evakuáltak a Hondius óceánjáróról, amelyen a megbetegedés miatt három utas meghalt – közölte csütörtökön a hajót üzemeltető Oceanwide Expeditions.

„A fedélzeten senkinek sincsenek tünetei” – állította közleményében a holland hajótársaság, miután több utast, akik gyaníthatóan megfertőződhettek, elszállítottak a Hondiusról. A hantavírus-járvány sújtotta óceánjárót üzemeltető Oceanwide Expeditions csütörtökön ismerte el, hogy április 24-én 29 utas szállt partra a hajóról a Atlanti-óceán déli részén fekvő Szent Ilona-szigetén, miután csaknem két héttel korábban egy utas fertőzés miatt meghalt.

A cég korábban csupán annyit közölt, hogy az elhunyt holland férfi holttestét Szent Ilonán tették partra, és felesége is partra szállt vele, aki ezt követően Johannesburgba repült, ahol kórházban meghalt.

A hajótársaság akkor arról nem számolt be, hogy velük együtt több tucatnyi utas hagyta el a Hondiust Szent Ilonán.

A hajóról hazájukba hazatérő utasok legalább 12 különböző országból származtak az Oceanwide Expeditions szerint. A társaság hozzátette, hogy a partraszállt utasok közül két ember állampolgárságát nem ismerik.

A holland kormány szerint körülbelül 40 utas hagyta el a hajót a Szent Ilona szigetén történt megállás során, mielőtt a járványról jelentést tettek volna. Sok utas holléte ismeretlen.

A hatóságok világszerte keresik azokat, akik kapcsolatba kerülhettek a hazatérő utasokkal, hogy megakadályozzák a betegség további terjedését.

Egy óceánjáróhajó fedélzetén ütötte fel a fejét a hantavírus, egy holland férfi és felesége is elhunyt a betegség lefolyása miatt

Szerdán a hirado.hu oldalán is beszámoltunk arról, hogy hantavírus-fertőzést azonosítottak a Kanári-szigetek felé tartó Hondius óceánjáró-turistahajó fedélzetén, az utasokat a személyzet karanténba zárta, közülük egy holland férfi és a felesége április 11-én már életét vesztette a betegség lefolyása következtében.

Azonban nemcsak a Hondius legénysége és utasai között diagnosztizálták a hantavírust, a KLM légitársaság egyik légiutas-kísérőjét hantavírus-fertőzés enyhe tüneteit mutatták ki, ezért kórházban kezelik. Holland sajtóértesülések szerint konkrét kapcsolat van a légiutas-kísérő és a turistahajó utasai között, a stewardess kapcsolatba került azzal 69 éves holland utassal, aki a dél-afrikai Johannesburgban hunyt el a hantavírus okozta betegség következtében.

Időközben azonban megszólalt Eva Hrncirova, az Európai Bizottság illetékes szóvivője, aki arról beszélt: alacsony a hantavírus kockázata az európai lakosságra nézve, nincs ok az aggodalomra.

XIV. Leó pápa kórházba vonul - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 7:49 ]
Az Európai Bizottság teljes mértékben támogatja Montenegró célját, hogy 2026 végéig lezárja az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat – jelentette ki Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben, a Montenegróval tartott csatlakozási konferenciát követően. A tanácskozáson további három...
2026. OKTÓBER 12.
[ 22:03 ]
Decembertől évente legfeljebb 350 ezer Kínában gyártott hibrid autót lehet behozni az Európai Unióba – erősítette meg az Európai Bizottság. Az intézkedés jelentősen visszafoghatja a kínai gyártók térnyerését az európai autópiacon: részesedésük a jelenlegi hat százalékról akár három százalékra is csökkenhet. A...
2026. OKTÓBER 12.
[ 16:46 ]
Robert E. Hall és Michael Woodford amerikai közgazdászoknak ítélték oda megosztva az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat – jelentette be hétfőn Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A két kutató a gazdasági ingadozások kezelését segítő modellek kidolgozásáért részesült az elismerésben. A díjazottak...
2026. OKTÓBER 12.
[ 14:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó