Világ
Hantavírus: Megkezdődött a Hondius utasainak evakuálása Tenerifén
Betűméret:             

Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén - jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.

Mónica García elmondta: az egészségügyi szakemberek már felszálltak a fedélzetre, hogy elvégezzék az utasok és a személyzet járványügyi vizsgálatát. Az érintettek továbbra is mind tünetmentesek.

Tájékoztatása szerint elsőként a 14 spanyol állampolgár hagyhatja majd el a hajót, az őket Madridba szállító repülőgép már indulásra készen áll a repülőtéren.

A második csoportban holland, német, belga és görög állampolgárok lesznek, köztük az utasok mellett a legénység néhány tagja is, akiket Hollandiába visznek.

Kérdésre válaszolva a spanyol egészségügyi miniszter elmondta: az evakuálási folyamat hétfő délután fejeződhet be, ekkorra várják ugyanis, hogy megérkezzen az az ausztrál kormány által biztosított repülőgép, amely az ausztrál, új-zélandi és több ázsiai ország állampolgárait szállítja majd haza, írja az MTI.

Az evakuálás időtartama miatt szombat este konfliktus alakult ki a spanyol központi kormány és a Kanári-szigetek autonóm kormánya között.

Fernando Clavijo tartományi elnök bejelentette: nem engedélyezi, hogy a Hondius lehorgonyozzon Granadilla de Abona teherkikötőjében, miután kiderült, hogy az utasok elszállítása nem fejeződik be vasárnap.

A regionális vezető tiltakozásának adott hangot amiatt, mert a spanyol kormány nem fogadta el javaslatát, hogy azokat az utasokat, akikért nem érkezik vasárnap repülőgép, szállítsák el még aznap más járatokon a szigetről.

A spanyol Kereskedelmi Tengerészet Főigazgatósága azonban kiadta az engedélyt, amely alapján az óceánjáró reggel hat órakor (helyi idő szerint ötkor) lehorgonyozhatott a kikötő területén.

A korábban ismertetett tervek szerint az utasokat és a legénység egy részét ötfős csoportokban, motoros gumicsónakokkal viszik a partra, onnan pedig a hadsereg autóbuszaival jutnak el a mintegy 10 perce található repülőtérre, egyenesen a várakozó repülőgéphez.

"Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kérésének elfogadása és a biztonságos kikötő felajánlása erkölcsi és jogi kötelezettség polgáraink, Európa és a nemzetközi jog iránt" - fogalmazott az X közösségi oldalon Pedro Sánchez miniszterelnök, aki még szombaton fogadta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főtitkárt.

A kormányfő hangsúlyozta: Spanyolország mindig kiáll azok mellett, akiknek segítségre van szükségük.

A WHO főtitkára a spanyol kormány több illetékes miniszterével együtt a kikötőben felállított műveleti központból követi az evakuálást, amelyet az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusának keretében végeznek el.

A miniszterek az elmúlt napokban sajtótájékoztatókon többször is hangsúlyozták: a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett hajtják végre az evakuálást, a hajón utazók nem kerülnek kapcsolatba a szigetek civil lakosságával, az óceánjáró pedig az utasok távozása után elhagyja a kikötőt és folytatja útján Hollandia felé, ahol fertőtlenítik.

Írország vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A következő hat hónapban a versenyképesség erősítése, a biztonság, az uniós költségvetés előkészítése és a bővítési politika lesznek a legfontosabb prioritások. Az ír kormány hangsúlyozta: a nyugat-balkáni bővítés továbbra is kiemelt cél...
2026. JÚLIUS 1.
[ 10:29 ]
Három helyen keletkezett tűz kedden délután Dalmáciában, miután a térségen jégesővel és villámlással kísért vihar vonult át - írta a Slobodna Dalmacija című horvát regionális napilap. Tűz van Čiovo szigetén, Orebić térségében és Kaštel Šućuracnál is. A legsúlyosabbnak egyelőre a Čiovón kialakult helyzet...
2026. JÚNIUS 30.
[ 21:32 ]
Fenntartotta a születési jogon járó állampolgárság intézményét az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága, és elutasította Donald Trump elnök jogkorlátozásra irányuló törekvését kedden. A bírói tanács szerint az alkotmány 14. kiegészítésének állampolgárságról szóló cikkelye világosan rendelkezik. "Az...
2026. JÚNIUS 30.
[ 19:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó