A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) azonnali hatállyal felfüggesztette tisztségéből Karim Khan főügyészt, miután szexuális zaklatással vádolták – írja az MTI.
A vizsgálatot az ENSZ belső ellenőrzési szolgálata (OIOS) folytatta le. A testület úgy döntött, hogy az ügyben készült jelentés, a rendelkezésre álló bizonyítékok, bírói szakértők véleménye és írásos beadványok alapján jutottak arra a következtetésre, hogy fegyelmi eljárás keretében az ügyet a tagállamok közgyűlése elé terjesztik.
A brit jogászt 2024-ben egy közeli munkatársa vádolta meg azzal, hogy hosszabb időn keresztül zaklatta, illetve beleegyezése nélküli szexuális cselekményekre kényszerítette. Khan minden vádat visszautasított.
Az ICC belső vizsgálatot indított az első vádak idején, de a vizsgálat félbeszakadt, miután az áldozat nem volt hajlandó közreműködni. Akkor a belső vizsgálatot vezető testület azt állapította meg, hogy nem volt elég bizonyíték az ügyben – írja a BBC. Pár hónappal később, 2024 őszén került az ügy az OIOS-hez.
Az 56 éves Karim Khan 2021 óta tölti be a főügyészi tisztséget. Tavaly májusban önkéntes szabadságra vonult a vizsgálat lezárásáig. Ő az első ICC-főügyész, akit a bíróság felügyeleti szerve hivatalosan felfüggesztett.
Az ICC alapító szerződéséhez 125 állam csatlakozott, köztük valamennyi európai uniós tagállam. Az Egyesült Államok, Oroszország és Izrael nem tagja a testületnek. Magyarország ugyan kilépett, de az új kormány leállította a kilépési folyamatot.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




