Világ
A spanyol hatóságok a kedvező szélirányban bíznak az ország közepén pusztító erdőtüzek megfékezéséhez
Betűméret:             

A spanyol hatóságok abban bíznak, hogy továbbra is kedvező marad a szélirány szombaton ahhoz, hogy meg tudják fékezni az ország középső részén, Madrid, valamint Kasztília és León tartományokban tomboló erdőtüzeket.

„Meglátjuk, milyen új helyzet áll elő a szélirány változásával, miután az éjszaka folyamán a mentőcsapatok zavartalanul dolgozhattak” – mondta Virginia Barcones polgári védelmi főigazgató a spanyol közszolgálati televíziónak (TVE), megjegyezve, hogy a kiszámíthatatlan szél tovább szíthatja a lángokat.

Mint mondta, a tűzoltóegységek egész éjjel dolgoztak, munkájuknak és az időjárás változásának köszönhetően a tüzek alig terjedtek tovább, intenzitásuk pedig csökkent. A hatóságok az előrejelzések alapján kedvezőbb körülményekre számítanak: az előző napokhoz képest alacsonyabb nappali hőmérséklet és magasabb páratartalom várható, amelyek egyaránt kedveznek az oltási munkálatoknak.

„Ezen a hétvégén lehetőségünk van a tűz megfékezésére” – jelentette ki Pedro Sánchez miniszterelnök újságíróknak, miután a Cenicientosban felállított parancsnoki központban tájékozódott a helyzetről.

Hangsúlyozta, hogy az elsődleges cél továbbra is az emberi életek és a lakott területek védelme, és minden rendelkezésre álló erőforrást ennek érdekében vetnek be.

„A helyzet továbbra is összetett. Előrejelzéseink azt mutatják, hogy kihívásokkal teli időszak áll előttünk” – fogalmazott, majd a lehetséges kockázatok közé sorolta az úgynevezett száraz zivatarok kialakulását is. Ez azt jelenti, hogy a csapadék még a földet érés előtt elpárolog.

A kormányfő kitért arra is, hogy idén már 135 ezer hektárnyi zöldterületet pusztítottak el az erdőtüzek Spanyolországban, miközben az elmúlt évtizedben évente átlagosan 100 ezer hektárt perzseltek fel a lángok.

„Tanúi vagyunk annak, hogy a klímavészhelyzet folyamatosan súlyosbodik, sajnos számos tudományos előrejelzést felülmúlva. Ez nemcsak a reagálási képességek fokozását, hanem a megelőző intézkedések megerősítését is megköveteli” – mondta Pedro Sánchez.

A miniszterelnök megismételte korábbi felhívását is, amely szerint szükség lenne egy, a klímavészhelyzet kezelését célzó állami megállapodás elfogadására.

A Madrid, valamint Kasztília és León tartományokban, egymáshoz közel tomboló tüzek a legfrissebb adatok szerint eddig több mint 25 ezer hektárnyi területet emésztettek fel. A füstöt és az égett szagot még a több mint 60 kilométerre fekvő fővárosban is lehet érezni. A hatóságok azt javasolták a lakosságnak, hogy tartsák zárva az ablakokat, és a szabadban viseljenek arcmaszkot.

Az erdőtüzek által veszélyeztetett településekről az elmúlt napokban több mint 60 ezer embert evakuáltak, vagy arra utasítottak, hogy maradjanak otthonukban, zárt ajtók és ablakok mögött.

A nap folyamán várhatóan megérkezik az a négy tűzoltó repülőgép, amelyet az európai polgári védelmi mechanizmus aktiválását követően Görögország és Olaszország ajánlott fel az oltási munkálatok támogatására.

A dél-európai ország hét tartományában küzdenek erdőtüzekkel: Madrid, valamint Kasztília és León mellett Aragóniában, Kasztília-La Manchában, Extremadurában, Katalóniában és Andalúziában is.

Az Egyesült Államok mostantól Irán befagyasztott forrásaiból fizet kártérítést az ország által okozott bármely kárért, amely hajókat és szállítmányukat éri – közölte Donald Trump amerikai elnök. Az elnök internetes közösségi oldalán washingtoni idő szerint csütörtök este megjelent bejegyzése szerint az...
2026. JÚLIUS 24.
[ 12:58 ]
Több mint tízezer ember kitelepítése után a spanyol belügyminisztérium úgynevezett országos jelentőségű vészhelyzetet hirdetett az ország középső részén, Madrid, valamint Kasztília és León tartományokban tomboló erdőtüzek miatt pénteken. A szaktárca tájékoztatása szerint a döntést az indokolta, hogy az oltási...
2026. JÚLIUS 24.
[ 9:15 ]
Az Európai Bizottság összesen 890 millió euró bírságot szabott ki a Google amerikai technológiai vállalatra a digitális piacokról szóló uniós rendelet megsértése miatt - közölte csütörtökön a brüsszeli testület. A bizottság szerint a vállalat jogellenesen részesítette előnyben saját szolgáltatásait a Google...
2026. JÚLIUS 23.
[ 20:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó