Világ
Újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Betűméret:             

Újabb, az ország légterét megsértő drónt lőtt le a román légierő egyik F-16-os harci repülőgépe a Fekete-tenger fölött, Sulina térségében - jelentette be vasárnap Nicusor Dan román államfő.

Facebook-bejegyzésében az elnök kiemelte: a legfőbb ügyészség vizsgálata szerint az első, péntek reggel lelőtt drón olyan Shahed típusú eszköz volt, amelyet Oroszország használ az Ukrajna elleni agressziós háborújában.

"Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy Oroszország továbbra is megsérti Románia légterét, amely egyben a NATO és az Európai Unió légtere is. Az ilyen cselekedetek elfogadhatatlanok, és szövetségeseinkkel együtt a legnagyobb komolysággal kezeljük őket" - szögezte le a román elnök az MTI szerint.

Nicusor Dan elismerését fejezte ki a román pilótáknak és a földi személyzetnek a professzionalizmusukért, bátorságukért és hatékonyságukért, amellyel küldetéseiket végrehajtják, hozzájárulva az ország területének védelméhez, a román állampolgárok biztonságához.

A román védelmi minisztérium (MAPN) közleménye szerint a Románia felé közeledő drónt 10 óra 13 perckor lőtte le a légierő F-16-os harci repülőgépe, 12 kilométernyire észak-keletre Sulina városától, amint a célpont átlépte a román parti vizek határát.

A pénteken és szombaton lelőtt drón után a mostani már a harmadik volt, amelyet az utóbbi 48 órában lelőttek Románia légterében.

A MAPN összesítése szerint az ukrajnai háború kezdete óta Oroszország több mint 100 légitámadást intézett a Románia közvetlen közelében lévő, az Duna-deltában található ukrán folyami kikötők ellen, ezek során az orosz drónok 33 alkalommal sértették meg Románia légterét.

Idén több mint 40 támadás történt a román határ téréségben, 34 alkalommal pedig a térségbe küldték a NATO megerősített légtérvédelmi járőrszolgálatának vadászrepülőit. 18 esetben a támadásokban használt drónok megsértették Románia légterét - részletezte a MAPN összesítését a Mediafax hírügynökség.

Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy az EU-tagországok légerében eddig lelőtt öt drón közül négyet román pilóták lőttek le. A tárcavezető ezzel arra utalt, hogy 2026. május 19-én, szintén a román légierőnek egy - a NATO baltikumi légtérvédelmi missziójának keretében szolgálatot teljesítő - F-16-os harci repülőgépe lőtt le egy légtérésértő drónt Észtországban.

A román légtérbe behatoló újabb drónt lőtt le a román légierő szombat reggel, tíz kilométerre Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településtől – jelentette be Nicusor Dan román államfő. A tájékoztatás szerint a pilóta nélküli szerkezetet 8.30 órakor észlelték a Duna-delta legdélibb településétől tíz kilométerre. A...
2026. JÚLIUS 25.
[ 11:18 ]
A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint. Gironde megyében 110 ezer embert menekítettek ki, és 53 lakóház égett le - mondta Laurent Nunez belügyminiszter péntek este a TF1 kereskedelmi televízióban. A szomszédos...
2026. JÚLIUS 25.
[ 7:47 ]
Ellenzéki győzelmet jósol a Maariv című napilap pénteken ismertetett közvélemény-kutatása, három hónappal az izraeli parlamenti választások előtt. A felmérés szerint a jelenlegi kormánykoalíciót vezető Likud támogatottsága történelmi mélypontra, húsz mandátumra csökkent a 120 tagú kneszetben, miközben Gadi...
2026. JÚLIUS 24.
[ 21:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó