Világ
Újabb légtérsértést észleltek Romániában
Betűméret:             

Újabb légtérsértést észleltek hétfő hajnalban Románia délkeleti részén a hadsereg radarjai. A Moldova irányából a romániai Galac megye légterébe berepült drón felkutatására a térségbe küldték a légierő két F-16-os harci repülőgépét és egy helikopterét - közölte a védelmi minisztérium.

A légteret figyelő berendezések 6 óra körül szakadozó radarjeleket észleltek a moldovai Cahul térségében. Az egyik jelet később a Galac megyei Targu Bujor térségében is érzékelték. A katonai parancsnokság riasztására a katasztrófavédelem 6 óra 12 perckor a mobiltelefonokra küldött RO-Alert-üzenetben figyelmeztette az érintett térség lakosságát a légtérből lezuhanó tárgyak becsapódásának veszélyére.

A Digi24 hírtelevízió szerint a moldovai határtól 20 kilométerre nyugatra található Matca település környékéről több lakos is azzal hívta fel a 112-es segélyhívót, hogy drónt látott elrepülni a házak felett.

A légiriadót 8 óra 52 pereckor lefújták. A két F-16-os repülőgép visszatért a Borcea-támaszpontra.

A moldovai védelmi minisztérium 9 óra 50 perkor közleményben erősítette meg, hogy az ország légterébe egy drón repült be az ukrajnai Odessza megye felől, majd Románia irányában elhagyta Moldova légterét. Emiatt lezárták a légteret az ország déli részén, majd később újra megnyitották.

A Targu Bujor és Matca térséget ellenőrző katonai helikopter legénysége nem talált drónbecsapódásra utaló nyomokat vagy roncsokat - közölte helyi idő szerint 10:30-kor a román minisztérium.

Hétfő délután lakossági bejelentéseket ismertetve az Agerpres hírügynökség arról számolt be, hogy a Vrancea megyei Ciuslea faluban drón akadt fenn egy diófa ágai között, ezért a hatóságok háromszáz méteres körzetben evakuálták a lakókat.

A polgármester szerint a drón vélhetően a reggeli órákban zuhant le, de csak néhány órával később vették észre. A falusiak 8:30 körül erős zúgást hallottak, amit robbanás követett. Annak a teleknek a tulajdonosa, amelyen a diófa áll, erős üzemanyagszagot érzett, de a drónt csak 13 óra körül találták meg a fán, mintegy öt méterre a lakóháztól.

A védelmi minisztérium 16 órakor közölte, hogy a drón nem szállított robbanóanyagot, de vélhetően arról a szerkezetről van szó, amely Moldova felől lépett be Románia légterébe és amelyet Galac megyében hiába keresett a minisztérium helikoptere. A becsapódás helyszíne több mint hatvan kilométerre található a moldovai határtól.

Az ukrajnai háború kezdete óta Oroszország több mint száz légitámadást hajtott végre a Románia közvetlen közelében lévő, a Duna-deltában található ukrán folyami kikötők ellen. Ezek során az orosz drónok több mint harminc alkalommal megsértették Románia légterét, emlékeztet az MTI.

Július 24-26. között három orosz drón lépett be jogosulatlanul Románia légterébe, amelyeket a román hadsereg F-16-os harci repülőgépei lelőttek. Augusztus 16-án a spanyol légierő egy F-18-as harci repülőgépe lőtt le egy légtérsértő drónt Románia területén, 24 kilométerre Galac várostól.

XIV. Leó pápa kórházba vonul - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 7:49 ]
Robert E. Hall és Michael Woodford amerikai közgazdászoknak ítélték oda megosztva az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat – jelentette be hétfőn Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A két kutató a gazdasági ingadozások kezelését segítő modellek kidolgozásáért részesült az elismerésben. A díjazottak...
2026. OKTÓBER 12.
[ 14:53 ]
Meglepő az amerikai elnök bejelentése az orosz–ukrán energiaipari tűzszünetről – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, internetes kapcsolaton keresztül felszólalva a Varsói Biztonságpolitikai Fórumon, amely hétfőn kezdődött a lengyel fővárosban. Az ukrán elnök kijelentette: vasárnap „mindenkit...
2026. OKTÓBER 12.
[ 12:51 ]
Észak-Korea hétfő reggel több ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger irányába – közölte a dél-koreai hadsereg. A rakétákat Phenjan térségéből lőtték ki, és legalább az egyik több mint 900 kilométert tett meg a levegőben. A Yonhap dél-koreai hírügynökség beszámolója szerint a rakétaindítás...
2026. OKTÓBER 12.
[ 8:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó