Világ
Európa jövője áll a Bledi Stratégiai Fórum középpontjában
Betűméret:             

Európa jövője, az uniós bővítés, az európai biztonság és a Nyugat-Balkán helyzete áll az idén 21. alkalommal megrendezett Bledi Stratégiai Fórum (BSF) középpontjában, amely hétfőn kezdődik a szlovéniai városban.

A kétnapos tanácskozáson közép- és délkelet-európai állam- és kormányfők, külügyminiszterek, uniós biztosok, valamint gazdasági és szakpolitikai szakértők vesznek részt, többek között Magyar Péter miniszterelnök is, írja az MTI.

A Szlovénia legjelentősebb külpolitikai rendezvényének számító fórumot Tone Kajzer szlovén külügyminiszter és Janez Janša miniszterelnök nyitja meg. Az idei tanácskozást A jövő közös alakításának ereje mottóval rendezik meg, a résztvevők elsősorban arra keresik a választ, miként alkalmazkodhatnak az országok, intézmények és társadalmak az egyre bizonytalanabb geopolitikai környezethez.

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön. Az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács ülésén az uniós versenyképességről, valamint...
2026. OKTÓBER 15.
[ 20:05 ]
Legalább 32 diák és egy tanár halt meg, amikor október 15-én beomlott egy iskola teteje Peshawarban, Északnyugat-Pakisztánban. A gyenge, építkezés miatt túlterhelt tető miatt az iskola tulajdonosát letartóztatták, vizsgálat indult. A mentőcsapatok a helyszínre siettek, ahol az osztálytermekben mindenütt romhalmaz,...
2026. OKTÓBER 15.
[ 16:49 ]
A kohézió barátai (Friends of Cohesion) országcsoport csütörtökön közzétett közleményében olyan új uniós, 2027 utáni hétéves költségvetést (MFF) sürget, amely képes kezelni az új kihívásokat, miközben megőrzi a meghatározó uniós szakpolitikákat. A Kohézió Barátai országcsoport - amelynek Magyarország mellett...
2026. OKTÓBER 15.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó