Hárman meghaltak, és 13-an megsebesültek az északkelet-ukrajnai Harkivot pénteken reggel ért orosz légicsapásban, korábban öt ember megsebesült a közép-ukrajnai, Cserkaszi megyei Umanyban, négy civil pedig Odessza megyében, Kijevben és a nyugat-ukrajnai Voliny megye székhelyén, Luckban áramkimaradásokat okoztak a csapások, az északnyugat-ukrajnai Rivne megye azonos nevű székvárosában pedig lakóépületek és civil infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg, és heten megsebesültek - jelentették az ukrán hatóságok pénteken.
Legalább három orosz dróncsapás érte pénteken reggel Harkivot. Ihor Terehov polgármester a Telegramon azt közölte, hogy a támadók a város egyik piacát találták el, a három halálos áldozat és 13 sebesült többségét onnan jelentették.
Umanyban orosz drón zuhant egy többszintes lakóépületre, minek következtében legalább öten megsebesültek - tudatta Ihor Taburec katonai kormányzó a Telegramon. Egy másik, közelebbről meg nem nevezett helyszínen raktárak égtek ki - fűzte hozzá.
Oleh Kiper, Odessza megye katonai kormányzója arról számolt be a Telegramon, hogy az ellenséges légicsapásokban négy ember sebesült meg, károk keletkeztek hét családi házban, egy energetikai létesítményben és egy háztartási cikkeket gyártó vállalatban.
Két egymást követő orosz dróncsapás következtében megsemmisült egy 10 éve működő, külföldi tulajdonban lévő vállalat a Ternopil megyei Csortkivban, amely a legnagyobb adófizető és munkaadó volt a nyugat-ukrajnai városban - számolt be Volodimir Smatyko polgármester a Facebookon. A támadás nem követelt áldozatokat - húzta alá.
A légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg 149 csapásmérő és álcadrónt vetett be ukrajnai célpontok ellen péntekre virradóra. Az előzetes adatok szerint a légvédelemnek 114 drónt sikerült megsemmisítenie. Huszonnégy helyszínen 27 találatot rögzítettek, 14 esetben pedig roncsok lezuhanását észlelték, írja az MTI.





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

