Világ
Folytatódtak az összecsapások Milánóban a tüntetők és a rendőrök között
Betűméret:             

Feketébe öltözött, arcukat eltakaró fiatalok kirakatokat törtek be, üzleteket fosztottak ki Milánó városközpontjában vasárnap délutántól kezdődően, és többször összecsaptak az őket oszlatni igyekező rendőrökkel.

Az utcai harc órák óta tart, a fiatalok csoportjai megszállták Milánó vásárlóutcáit.

A feketébe öltözött, fejüket kapucnival, arcukat kendőkkel, maszkokkal eltakaró tiltakozók a Dóm térről indultak el. A hatóságok által kétezer főre becsült tömeg kisebb csoportokra oszlott, amelyek gyors helyszínváltoztatással a sétálóutcák üzleteit vették célba.

Kirakatokat törtek be, utcai hulladéktárolókat gyújtottak fel, egy élelmiszerüzletet és két sportboltot kifosztottak.

A rohamrendőröket üvegekkel, kövekkel dobálták, amire a hatóságok vízágyúkkal válaszoltak.

A dómot a szokásosnál korábban bezárták: a hívőket és a turistákat egy oldalsó ajtón vezették ki.

A vasárnap délután nyitva tartó üzletek eladói elbarikádozták magukat.

A SkyTG24 hírtelevízió tudósítójának beszámolója szerint a csoportok tagjai láthatóan "nagyon fiatalok, többségük tinédzserkorú".

Az arcuk megmutatása nélkül nyilatkozó fiatalok azt mondták, a franciaországi diáktüntetőket akarják utánozni.

A rendőrség közölte, hogy vasárnap estig több mint százhatvan személyt vettek őrizetbe, "több mint nyolcvan százalékuk tizennyolc év alatti".

Csatatérré változtak Milánó központi utcái szombat este is, amikor a megélhetési problémák miatt rendezett tüntetőmenetből csoportok váltak le, amelyek órákon át harcoltak a rendőrökkel.

Hatósági közlés szerint szombaton 484 esetben alkalmaztak könnygázt, 104 rendőr sérült meg, köztük Angelo De Simone milánói kerületi rendőrparancsnok, akit egy utcai kockakővel találtak fejen.

Tizenhat fiatalt vettek őrizetbe: 12 és 20 év közöttiek, tizenegyen tizenhat éven aluliak.

A Corriere della Sera napilap információi szerint politikai pártoktól távol álló fiatalokról van szó, az őrizetbe vettek közel fele második vagy harmadik generációs bevándorló fiatal, marokkóiak, pakisztániak, albánok, akik gyerekként érkeztek, vagy Olaszországban születtek, és Milánó peremkerületeiben laknak.

Giuseppe Sala milánói polgármester hangoztatta, hogy semmilyen megértést nem lehet tanúsítani a "bűncselekmények elkövetői iránt".

A polgármester felhívást intézett Matteo Piantedosi belügyminiszterhez a rendőrök létszáma növelését sürgetve.

A Siulp rendőrszakszervezet közleményben hangsúlyozta, hogy az utóbbi napok olaszországi tüntetéseken történteknek "semmi köze a szabad véleménynyilvánításhoz (..) szervezett támadásról van szó az állam, annak intézményei, valamint az egyenruhát viselőkkel szemben".

A szakszervezet szerint a rendőrök elleni agressziót "süketítő csend övezi".

Giorgia Meloni miniszterelnök hétfőre nemzetbiztonsági tanácskozást hívott össze. (MTI)

Dróntámadás érte Szentpétervárt - illusztráció
2026. OKTÓBER 18.
[ 10:11 ]
Szombaton diákok és más tiltakozók gyűltek össze a tiranai Oktatási Minisztérium épülete előtt, miközben a kormányellenes demonstrációk az ötödik egymást követő napjukba léptek. A tiltakozások, amelyek Albánia számos városára átterjedtek, azután erősödtek fel, hogy középiskolások és egyetemisták is...
2026. OKTÓBER 18.
[ 9:01 ]
Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze szombat délután. Az utcai harc órák óta tart: a hatóságok vízágyúval és könnygázzal próbálják kiszorítani a dóm előtti térről a tüntetőket, akik kövekkel, üvegekkel dobálják a rendőröket. A...
2026. OKTÓBER 17.
[ 22:29 ]
Több tucat ember örizetbe vettek szombaton a francia nagyvárosokban kitört zavargásokon, az egykori sárgamellényes mozgalom által a megélhetési problémák miatti tiltakozásul meghirdett köztéri demonstrációk kezdetén, miközben a közoktatás alulfinanszírozottsága miatt egy hónapja tüntető középiskolások is újból...
2026. OKTÓBER 17.
[ 18:05 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó