Kultúra
„Nem úgy van most, mint volt régen”
20 népdalénekes közös dala összetartozásról, szebb jövőről
Betűméret:             

Nem is lehetne aktuálisabb sorral indítani ma egy éneket, mint hogy „Nem úgy van most, mint volt régen”. A népzenészek, népdalénekesek még jó ideig nem fognak tudni úgy muzsikálni, ahogy eddig, de a közös ének még így is, az otthonokból is, szívbe markolóan szól. A megszületett videó egyben arra is emlékeztet, hogy hiába választanak el falak, határok, múltunk és néphagyományunk közös, és összetartással, közösen nagy dolgokra vagyunk képesek.

A Hagyományok Háza 20 népdalénekest keresett meg határon innen és túlról, hogy az otthonukból énekeljenek a nagyközönségnek. A Muzsikás mára klasszikussá vált ördöngősfüzesi ritka magyarjára Herczku Ágnes válogatta a szebbnél szebb népdalsorokat, amelyek bár sok-sok generációval ezelőtt születtek még egy teljesen más világban, ebben a furcsa 21. századi időszakban is aktuálisan szólnak. „Nem úgy van most, mint volt régen”, „járnék én is, ha járhatnék” vagy épp „feljön még az én napom is, ha most bús homályban van is” énekelhetjük közösen a videóval mi is, remélve, hogy minél hamarabb hallhatjuk élőben is ezeket az énekeseket, mehetünk táncházba, koncertre és énekelhetjük hajnalban összekapaszkodva, hogy „hozd el Isten azt a napot!”

A videóban egymástól távol, mégis együtt énekel Sebestyén Márta, Kásler Magdi, Paár Júlianna, Tintér Gabriella, Navratil Andrea, Zsikó Zsuzsanna, Berecz András, Hetényi Milán, Pál Eszter, Borbáth Szilveszter, Básits Branka, Bognár Szilvia, Agócs Gergely, Csizmadia Anna, Enyedi Ágnes, Németh Ferenc, Kubinyi Júlia, Szoboszlai Balázs, Csík János és Kacsó Hanga Borbála.

A videóban a Muzsikás 1982-es felvételéből láthatunk részleteket.

November 6-án, pénteken Szabadkán folytatja útját a Képregény Karaván, a Vajdasági Magyar Képregény Társaság vándorrendezvénye. A képregények világát népszerűsítő esemény vendége ezúttal a magyarországi 5panels képregénykiadó két vezetője, Szebeni Péter és Pádár Ádám lesz. A találkozót 18 órától tartják...
2026. NOVEMBER 5.
[ 15:34 ]
Nemes László Moulin című történelmi drámája a franciaországi bemutató hetében az új filmek nézettségi listájának élére került, és a Benelux államokban is az első helyen debütált. Az alkotás a francia közönség tetszését is elnyerte: az Écran Total filmes szaklap az Audience Favourite, vagyis a Közönség Kedvence...
2026. NOVEMBER 4.
[ 18:26 ]
A korábbi kiadásokon részt vevő jelentős színházi alkotók térnek vissza a 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra, melyet november 10. és 22. között rendez meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház - közölte Tompa Gábor, a fesztivál igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Kolozsváron. A kolozsvári magyar...
2026. NOVEMBER 4.
[ 17:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó