Kultúra
Együtt a népzenéért a horgosi Domus Pacisban
Betűméret:             

Több mint harmic népzenét kedvelő gyerek és fiatal vesz részt a hétfőtől péntekig tartó Juhász Népzenei Táborban a Horgos melletti Domus Pacisban. A Vajdaság számos településéről érkezett ifjú népzenészekkel napi hat órában a Juhász zenekar tagjai, valamint Brasnyó Antal és Csonka Ferenc foglalkoznak a kezdőktől egészen a haladókig.

A gyerekeknek lehetőségük van a népzenei tudásukat csiszolni hegedűn, brácsán, tamburakontrán és nagybőgőn is, ahol a kezdők a vajdasági és a sárközi dallamokat, a haladók pedig a boncidai és a kalotaszegi népdalokat gyakorolják.

Az idősebb és haladó korosztállyal Brasnyó Antal és Csonka Ferenc foglalkoznak. Náluk már kicsit komolyabb tudást igénylő dallamok is felcsendülnek. Ebben a csoportban van Tillinkó Luca is, aki elmondása szerint már korábban is volt a Juhász Népzenei Táborban.

- Lassan négy éve hegedülök népzenét folyamatosan. Szeptembertől kezdtem el a zeneiskolában is hegedülni. Nagyon szeretem ezt a tábort, tavaly is voltam és nagyon kedvesek voltak velünk és rengeteget fejlődtem. Sok barátot szereztem akkor is és most is sok új barátom lett – mesélte Tillinkó Luca.

Második alkalommal adott otthont a tábornak a horgosi Domus Pacis, amely pont megfelelő a kisebb-nagyobb csoportoknak is. Juhász Gábor, a tábor vezetője elmondta, a tábor célja, hogy a vajdasági gyerekek népzenei tudását fejlesszék, ezzel pedig a megfelelő utánpótlás kinevelését is elősegítik a térségben.

- Napi hat órában zajlik az oktatás külön csoportokban, este pedig kötetlenül össze tudnak állni a különböző kisebb formációk. Így alakulnak ki tulajdonképpen a kisebb zenekarok. Ez az utánpótlás képzésnek egy nagyon fontos szegmense, hiszen hiába tanítunk mi meg 20 hegedűst, 10 brácsást, esetleg 5 bőgőst külön-külön muzsikálni, az még nem zenekar. A lényeg az, hogy itt össze tudnak állni zenekarokká és tudnak funkcióban is zenélni, és csak így tudjuk a hosszú távú népznei utánpótlást itt, a Vajdaságban biztosítani – emelte ki a táborvezető.

A Juhász Népzenei Tábor az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Csoóri Sándor Alap, a Magyar Kormány és a Nemzeti Kultúrális Alap támogatásával jött létre.

Bartok Zsófia
A palatkai népzene jegyében zajlik a hetedik Fokos Népzenei Tábor. A vajdasági magyar népzene iránt érdeklődő fiatalok ismét összegyűltek a Fokos-táborban, amelyet idén immár hetedik alkalommal szerveztek meg a kishegyesi Kátai vendégházban. A hétfőtől péntekig tartó táborban naponta hatórás oktatás várta a...
2026. AUGUSZTUS 27.
[ 19:12 ]
Idén tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Zentai Improvizatív és Kreatív Zenei Műhelyt, amely az eddigi legnagyobb létszámmal valósult meg. A rendezvényen húsz zenész és egy hangmérnök vett részt, a meghívott művészek Szerbiából, Magyarországról, Finnországból, Oroszországból és az Amerikai Egyesült Államokból...
2026. AUGUSZTUS 27.
[ 12:45 ]
Nyolcvanéves korában meghalt Tim Curry brit színész, akit a legtöbben Dr. Frank-N-Furter szerepéről ismernek az 1975-ös The Rocky Horror Picture Show-ból - írja a TMZ. A színész hosszú pályafutása alatt számos filmben, televíziós produkciókban és színpadon is szerepelt, többek között ő alakította Pennywise-t Stephen King...
2026. AUGUSZTUS 26.
[ 19:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó