Kultúra
Elhunyt Goran Paskaljević filmrendező

Életének 74. évében elhunyt Goran Paskaljević, a szerb kinematográfia kiemelkedő alakja.

Paskaljević a prágai akadémia rendezői szakán dipolmált, kezdetben dokumentumfilmeket, tévédrámákat készített a belgrádi tévé megbízásából. Első nagyjátékfilmjét, a A strand téli őre (Čuvar plaže u zimskom periodu) című filmet 1976-ban forgatta. Több mint 30 dokumentumfilm és 13 játékfilm fűződik a nevéhez.

Goran Paskaljević olyan további nagyszerű filmek rendezője mint a Lőporos hordó (Bure baruta), Valaki más Amerikája (Tuđa Amerika), Argentín tangó (Tango Argentino).

Munkáját számos elismeréssel jutalmazták, 1998-ban a Lőporos hordó lett a legjobb európai film a kritikusok szerint, két évvel később a Csodák ideje (Vreme čuda) San Sebastianban nyerte el a kritikusok díját. 2001-ben a Variety folyóirat az év öt legjobb rendezője köré sorolta.

Az első filmrendezőként 2002-ben elnyerte a Bernhard Wicki-díjat, a német filmkészítők békedíját az alkotásait átszövő humanizmusért. 2007-ben a francia Művészeti és Irodalmi Renddel tüntették ki.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egy motivált képíró - illusztráció
2021. JÚLIUS 27.
[ 17:20 ]
Kilenc új helyszínt - köztük a madridi Prado múzeumot ölelő kulturális térséget, európai fürdővárosokat és a kínai Kanton történelmi városrészét - vett fel a világörökségi listára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi bizottsága a kínai Fucsouban zajló...
2021. JÚLIUS 25.
[ 19:55 ]
A világ legrosszabb embere című norvég film nyerte el a XXVIII. Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválja fődíját. Joachim Trier alkotása a fő versenyprogram tizenegy filmje közül bizonyult a legjobbnak. Hogy valóban a legjobb volt, azt az is jelzi, hogy a zsűri is ezt a filmet hozta ki győztesnek, s ugyanezt a filmet díjazta a...
2021. JÚLIUS 24.
[ 10:05 ]
Pénteken délután tartották meg a zentai Petőfi Sándor Általános Iskolában a III. Hatetudnád… Népművészeti Tábor gálaműsorát és a kézműves kiállítását. A népszerű gyermektábort harmadik alkalommal szervezték meg, s a községből több mint száz résztvevője volt. Az egész héten át zajló táncoktatás és...
2021. JÚLIUS 24.
[ 6:19 ]
Beolvasás folyamatban