Kultúra
Rekordáron kelt el Munkácsy egyik festménye New Yorkban

5,4 millió dollárért talált gazdára Munkácsy Mihály A dajka (Anyai ösztön) című olajfestménye.

A 95×150 centiméter méretű enteriőrt a New York-i Fine Paintings Gallery adta el. Julian Beck, a galéria tulajdonosa üzleti titokra hivatkozva nem fedte fel a vevő kilétét, de elmondta, miért olyan kelendők Munkácsy képei a tengerentúlon. „Nyugaton felértékelődnek a XIX. század második felének festőművészei, s egyik kiemelkedő alakjuk Munkácsy volt. A dajka című festményt a magyar művész egyik olyan utolsó enteriőrjeként tartottuk számon, ami még eladó. Az az igazság, hogy a piacon már nem nagyon van ilyen jellegű, meghitt hangulatú kép. És ez jellemző Munkácsy Mihály minden alkotására: mind szűkösebb a kínálat az egyre nagyobb kereslet mellett. Ez persze felveri az árakat. Eljutottunk odáig, hogy egy jó Munkácsy-képért már több millió dollárt is hajlandók kifizetni”, indokolta a rekordot döntő üzletet Julian Beck.

Magyarországon is egyre kapósabb Munkácsy. A Virág Galéria eddigi legsikeresebb őszi aukcióján 90 millió forintért plusz 20 százalékért, azaz összesen 108 millió forintért vették meg a Fasor című, kis méretű (55×38 centiméter) képét.

Munkácsy Mihályról tudni kell, hogy minden idők legjobban fizetett élő festője volt, a milliomosok szerte a világban elkapkodták a képeit. A XX. században, már ami az árakat illet, volt egy rövidebb hullámvölgy, de ez már régen a múlté. Csak egy példa: a Poros út című festményt, ami a kétezres évek elején 220 millió forintba került, jó egy évtizeddel később már 500 millió forintért vette meg a Magyar Nemzeti Bank. És a galériások szerint a jegybank igencsak jókor szállt be, ma már akár a dupláját is kénytelenek lennének megadni ezért a műért.

Egy korábbi magyarországi közvélemény-kutatás szerint Munkácsy messze a legnépszerűbb magyar festő. És a nép hangja kivételesen egybecseng a műgyűjtők és művészettörténészek ítéletével, akik pénzre váltva is a legtöbbre értékelik Munkácsy Mihályt.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Életének 81. évében elhunyt Szomjas György Kossuth-díjas filmrendező - tudatta a család kérésére a Magyar Filmművészek Szövetsége csütörtökön az MTI-vel. A Balázs Béla díjas kiváló művész április 7-én otthonában, szerettei körében hunyt el. Szűk családi körben helyezik végső nyugalomra - olvasható a...
2021. ÁPRILIS 8.
[ 19:53 ]
A költészet napján, vasárnap debütál a Budapesti Filharmóniai Társaság legújabb dokumentumfilmje A Szózat regényes története címmel. A Társaság YouTube-csatornáján látható film oktató jelleggel, animációk, videóbejátszások segítségével tárja a nézők elé a Szózat történetét érdekességekkel, szórakoztató...
2021. ÁPRILIS 8.
[ 13:24 ]
Magyar fiatalok is szavazhatnak az Európai Filmakadémia díjáról; az április 24-i közös online mozizásra április 13-ig lehet jelentkezni - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) csütörtökön az MTI-vel. Mint írják, 38 ország fiatalsága egy olasz-francia, egy norvég és egy ír-luxemburgi jelölt közül választja ki Európa...
2021. ÁPRILIS 8.
[ 11:29 ]
Beolvasás folyamatban