A váci Credo-ház színpadán felolvasó színházi est keretében mutatták be november 4-én Fazekas István Jókai-díjas drámaíró Ámokfutó idők című, legújabb színdarabját. A hortobágyi internáltak nyomorúságos helyzetét bemutató történelmi drámát Gregor Bernadett és Koncz Gábor adta elő.

A mai színházi kultúránk ritkán mutat fel olyasféle drámákat, amelyek olyan erőteljes ihletettséget sugároznának, mint Fazekas István legújabb műve. A nyelvében is attraktív, jól kimunkált kamaradarab a hortobágyi kényszermunkatáborok nyomorúságos helyzetét, a magyar Gulag-ot tárja elénk. Az 1952 nyarán történő cselekmény egyik főhőse az Ebesre Budapestről kitelepített öreg Herczeg Ferenc, a három alkalommal is irodalmi Nobel-díjra jelölt író, aki a Horthy-korszakban a Magyar Revíziós Liga elnökeként többször is követelte a trianoni békeparancs felülvizsgálatát. Másik főhőse egy középkorú asszony, akit az ávósok elleni tyukodi lázadás miatt 1951-ben Árkus-tanyára internáltak. Herczeg az akkori belügyminisztertől, Házi Árpádtól egy különös ajánlatot kap, miszerint ha önkritikát gyakorol a Trianonnal kapcsolatos nézeteit illetően, akkor haza engedik. A tyukodi asszony éppen ekkor, rendőri felügyelettel egy halott fiút kísér a tanyáról Ebesre, s igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy az illő módon legyen eltemetve. Egy hirtelen jött vihar a halottal együtt éppen abba az istállóba hajtja be, amelyikben igen puritán körülmények között az idős író van elszállásolva.

Miközben az asszony feltárja az írónak a halott fiú tragédiáját, a Herczegnek felajánlott alku is felszínre kerül. Kompromisszumot köthetünk-e a törvénytelen hatalommal, ha nincs más lehetőségünk a tisztes életre? Az elnyomó és porig alázó önkényben kikényszerített döntéseiért felelős-e az ember? A darabban ilyen, s ezekhez hasonló kérdések kerülnek elő, ám Fazekas Herczeg Ference nem alkuszik, hajlíthatatlan marad a zsarnoksággal szemben. „Nem lehet mindenki szem a láncban!" – mondja ki lázadva és lázítón, s így folytatja: „Ha mindenki alkut köt a zsarnokkal, vagy csak egy kicsit is beletörődik a zsarnokságba, vajon a zsarnok nem joggal mondhatja-e, hogy ő nem is zsarnok, hanem született demokrata?” Amikor azonban jobban megismeri az asszony és a tyukodi internáltak szenvedéseit, ráébred arra a mindenkit egyformán felzaklató gondolatra, hogy a zsarnokkal szemben kevés az igazság puszta kimondása: a krisztusi szeretet jegyében fogant konkrét tettek is szükségesek a gonoszság erőinek megfékezéséhez. Bemegy az ávós irodára, s a halottért, a szenvedő élőkért kész önkritikát gyakorolni. Ez a nem várt fordulat az ávós tisztben is felébreszti az emberséget.

A váci közönség vastapssal jutalmazta a színészek játékát. Az a komoly és mélységes élményszerűség, amely a Herczeg Ferencet alakító Koncz Gábor és a tyukodi asszonyt megelevenítő Gregor Bernadett játékából a közönségre átsugárzott, reveláció-szerűen mutatta fel: a magyarság veszteségei nem véglegesek, emberi tartásunk és emberségünk legfőbb értékeinket még megóvhatja. A színdarabot Dörner György Kossuth-díjas színművész, az Újszínház igazgatója rendezte. Az előadást Marton Zsolt váci megyéspüspök is megtisztelte jelenlétével. A színdarabot a Széchenyi István Történelmi Vándorszínház állította színpadra.