Kultúra
Gazdagabb program, családiasabb hangulat lesz az idei Malomfesztiválon
Betűméret:             

Egy év kényszerpihenő után rövidesen ismét megnyitja kapuit az oromi Malomfesztivál. A szervezők még jobb rendezvényt ígérnek: kidolgozottabb, letisztultabb formák, családiasabb hangulat, több nappali program, ismerős és eddig ismeretlen dallamok várnak mindenkit a hosszú bezártság után.

Számos újdonsággal készülnek, de a jól bevált receptek is terítékre kerülnek. Idén a nagyszínpad, az Akácos fellépői között szerepelnek - a teljesség igénye nélkül - bongor, Sin Seekas, UpRize, Šajzerbiterlemon és a Tudósok. Az utóbbiról egyébként érdemes elmondani, hogy a Malomfesztivál első támogatói között volt, ennek megfelelően idén jubileumi szuperbestof koncerttel érkeznek. Jubileumi, hiszen a dadaista-poszt-punk-avantgárd-jazz-rock nagymestere, drMáriás 55 éve született, 35 éve alapította az együttest és 30 éve tette át székhelyét Budapestre.

Izgalmas színfoltja lesz az évnek a fesztivál egy régi helyszíne is, mely idén új oldalát mutatja meg, ugyanis zenei színpaddá alakul a Chill sátor. Reggeltől egészen hajnalig sokszínű programokkal várják majd a fesztiválozókat, a mozgásos workshopoktól kezdve egészen a kellemes elektronikus zenéig. Az új színpad fellépői között szerepel a belgrádi Tebra, a svájci Human Element, a szegedi Cord és a budapesti Zsüd is. A Chill sátor nappali programjai mellett helyet kapnak még kézműves foglalkozások, gyógynövény ismereti beszélgetések és természetesen megtalálható lesz a gyereksarok is, ahol számos izgalmas elfoglaltság vár a legkisebbekre is.

A szervezők továbbra is fontosnak tartják az egészséges táplálkozást, így egyéb lehetőségek mellett, a jól bevált fesztivál-konyha, a Soul Kitchen is biztosítja majd az ebédet a fesztiválozók számára és idén végre megnyitja kapuit a Teaház is.

A fesztivál filozófiájának egyik alappillére a környezettudatosság, így igyekeznek mellőzni mindent, ami egyszer használatos. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a közönségre is szükség van, idén is arra kérnek mindenkit, hogy készüljenek saját pohárral, bögrével, tányérral, evőeszközzel és fokozottan figyeljenek környezet tisztán tartására és a természet megóvására!

Az idei kétnapos fesztivált az előző évekhez hasonlóan alkotótáborok, szépítő és építő táborok előzik meg, így aki szeretne, már augusztus elsején csatlakozhat a Malomfesztivál csapatához. Három alkotótáborral készülnek.

A képzőművészeti tábort Oláh Dóri, a Malomfesztivál egyik oszlopos tagja vezeti, azzal a céllal, hogy környezettudatos, értékeinkhez közel álló kültéri installációk szülessenek.

Az Örömzene című tábort Kertész Endre irányítja, amelynek során a résztvevők létrehozzák a saját zenéjüket, egybe gyúrják a népzenét, a jazzt, a komolyzenét, a punkot, a szabad improvizációt, a tangót és az elektronikus stílusokat, hogy mindez végül egy közös előadásban csúcsosodjon ki.

A Valóság iszkolása című tábor során az irodalom és a színház határterületein keresgélhetnek a résztvevők, Oláh K. Tamás dramaturg, költő, teatrológus, Blaskó Lea színművésznő, performer és Verebes Andrea színművésznő vezetésével.

Bővebb információ az idei rendezvényről a malomfesztivál hivatalos oldalán, www.malomfesztival.com címen található.

N. E.
Izgalmas könyvbemutatóval folytatódik SzekerEST elnevezésű rendezvénysorozat pénteken, június 5-én, amelynek keretében Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus legújabb, Vajdasági fémofferek című kötete kerül bemutatásra. A Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kiadvány többek között...
2026. JÚNIUS 1.
[ 11:53 ]
Száznégy éves korában elhunyt Edgar Morin francia szociológus és filozófus, az úgynevezett összetett gondolkodás elméletének megalkotója - tudatta családja szombaton az AFP hírügynökséggel. A baloldali beállítottságú gondolkodó egy világszerte elismert életművet hagy maga után, amelynek lényege a hagyományos...
2026. MÁJUS 30.
[ 17:42 ]
Önkénteseket toboroz az Interetno fesztiválhoz, évadzáró gálaműsort tart a Fabula Rasa Színjátszó Grund, közösségi táncestet szervez a régi népkörösök számára, valamint népművészeti évadzáróval várja a közönséget júniusban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ. A hónap első programjára június...
2026. MÁJUS 29.
[ 13:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó