Kultúra
Nők tárlata Magyarkanizsán
Betűméret:             

Nők tárlata címmel szervezett kiállítást Magyarkanizsán, a Dobó Tihamér Képtárban a Vajdasági Képzőművészeti Kör, amit alkalmi műsor keretében nyitottak meg csütörtök délután. Vajdaság minden tájáról mintegy száz hölgy állította ki egy-egy alkotását. Nemcsak festmények láthatók, hanem szalmaképek, s különféle kézimunkák is. Kenyeres Ivankát, a kör elnökét kérdeztük a tárlatról és tevékenységükről.

- Minden évben megszervezzük a Nők tárlatát. Idén 25. alkalommal kerül rá sor. Azok kapnak bemutatkozási lehetőséget, akik képzőművészettel vagy kézimunkával foglalkoznak. A cél az, hogy nagyobb figyelmet és tiszteletet kapjanak a női alkotók, mert amellett, hogy anyák, s főznek, takarítanak, alkotnak is, nem is akárhogyan! Kanizsán is nagyon sok ilyen hölgy van. Kézimunkákat azért állítunk ki, hogy bemutassuk, milyen gyönyörű minták vannak, s hogy ápolni kell a hagyományokat. Ne kínai tömegterítőkkel díszítsük a lakásunkat, hanem kézimunkákkal, s ezt akár ajándékozni is tudjuk.

A Vajdasági Képzőművészeti Kör úgy született meg, hogy nagyon sok kisebb képzőművészeti kör van. Van bunyevác, horvát, magyar... Nagyon sok ismerősöm volt ezekben a körökben, mindenkivel barátkoztam, de én szerettem volna egy olyan egyesületet alakítani, ahol nem számít, hogy milyen nyelven beszélsz, melyik templomba jársz, kit karikázol be a választásokon. Legyél tisztességes, becsületes ember, tudjál örülni az alkotói munkának, fess szép képeket, becsüld meg az alkotótársakat. Sikerült megalapítani egy ilyen kört, s vannak tagjaink Belgrádból, Újvidékről, Nagybecskerekről, Nagykikindáról, Cservenkáról, Szávaszentdemeterről, Szabadkáról, Palicsról, Magyarkanizsáról... Nagyon sokan vagyunk, de rajtuk kívül másokkal is foglalkozunk, akik szeretnek festeni. Az évi programban az idén négy egynapos humanitárius alkotótábor kapott helyet. A bevételt sérült gyerekeknek, fiataloknak, iskoláknak adományozzuk. Ahová hívnak bennünket, szívesen elmegyünk. Van egy négynapos táborunk is, ami az idén szeptember 30-án kezdődik. Ezen 22 festő vesz majd részt. Ha több pénzünk lett volna, még több alkotót tudtunk volna hívni.

A magyarkanizsai kiállításon 12 egyesület vesz részt. 58 festményt lehet megtekinteni, 38 kézimunkát mutatunk be. Összesen 125 asszony működött közre. Vannak olyan alkotások, amik 2-3 hónapig készültek. Örömmel és szeretettel készültek az alkotások, s ez át is jön, amikor a közönség megtekinti a munkákat.

A tárlaton nagyon sok a tájkép és a virágcsendélet, vannak szalmaképek is. Azt mondtam az asszonyoknak, hogy mindenki azt az alkotását hozza, ami a legközelebb áll a szívéhez. Ez most így alakult. Érdemes megtekinteni a tárlatot - mondta Kenyeres Ivanka.

Aki kedvet kapott, hogy megtekintse a tárlatot, az október 5-éig megteheti a Dobó Tihamér Képtár nyitvatartási idejében.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör – a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 15:21 ]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja - tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Eötvös Pétert türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 13:17 ]
Sziveri János emléknapot rendezett tegnap a költő nevét viselő Művészeti Színpad, immár 31. alkalommal gyűltek össze a költő ismerősei, tisztelői, hogy születésnapjához közeledve emlékezzenek rá. Két helyszínen koszorúztak. Elsőként Sziveri János mellszobránál mondott méltató beszédet Mák Andrea, a muzslyai...
2024. MÁRCIUS 24.
[ 11:55 ]
Beolvasás folyamatban