Kultúra
Megkezdődött a Kanizsa Feszt 
Betűméret:             

Gazdag zenei program és családi rendezvények. Ez jellemzi az idei Kanizsa Fesztet, amely a nulladik nap koncertjei után péntek délután nyílt meg hivatalosan is. A legszembetűnőbb változás az, hogy az idén elmaradnak a politikai tribünök, így a szórakozásé, kultúráé a főszerep.

A fesztivált Újvári Zsombor, a községi tanács idegenforgalommal megbízott tagja nyitotta meg, kiemelve, hogy Magyarkanizsa község nagyon élen jár a rendezvény szervezésben, hiszen ez nagyon fontos idegenforgalmi szempontokból is. Külföldön járva felfigyelt arra, hogy a települések saját polgáraik számára szervezik a rendezvényeket, míg Vajdaságban az a cél, hogy vendégeket is csalogassanak az adott településekre a különféle eseményekkel.

A Kanizsa Feszt programjai délután 3 órakor kezdődnek a Közösségi napok eseményeivel. Ezek ingyenesek és 20 óráig tartanak. A zenei fesztivál keretében már ötödik alkalommal kap helyet a Közösségi napok, amelyen a családi programokra helyezik a hangsúlyt. A gyerekek és felnőtt érdeklődők megismerkedhetnek a jurtaállítás titkaival, lesz íjászbemutató. Vetélkedőket szerveznek, a kicsiknek kincsvadászatot, a nagyobbaknak tudáskvízt 1956-ról.

Az anyarendezvény, maga a Kanizsa Feszt immár 10. éve várja a bulizni vágyókat. A helyszín ezúttal is a magyarkanizsai vásártér, ahol két színpadot állítottak fel. A nagy a zenekarok koncertjeinek szolgál helyszínül, a kicsin hazai és külföldi lemezlovasok szórakoztatják a közönséget. A fesztivál ezen része fizetős, a Kanizsa Feszt hivatalos oldalain találhatóak meg a jegyárak.

Németh Ernő
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntése alapján 2026-ban az irodalmi Nobel-díjat a kanadai szerző kapta meg. 2026-ban Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia az irodalmi Nobel-díjat „merész és újító életművéért, amely a klasszikus hagyományokkal folytatott játékos párbeszéd...
2026. OKTÓBER 8.
[ 13:51 ]
Az október 7-én kezdődő Frankfurti Könyvvásáron mutatják be Jorge Mario Bergoglio bíboros, Ferenc pápa személyes feljegyzéseit, naplóját tartalmazó kötetet, amely a kilencvenes évektől egészen a halála előtti évig kíséri végig élete eseményeit - adta hírül a Vatican News. A Jorge Mario Bergoglio - Ferenc pápa...
2026. OKTÓBER 6.
[ 11:41 ]
Dr. Silling István legújabb, Rablás a csatornán című regényének bemutatóját tartják október 8-án, csütörtökön 18 órakor Szabadkán, a Szekeres László Alapítvány pincehelyiségében. A könyvbemutatón Mihályi Katalin, a Magyar Szó szerkesztője beszélget a könyv szerzőjével, Dr. Silling István íróval, nyelvjárás-...
2026. OKTÓBER 5.
[ 15:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó