Kultúra
Elhunyt William Friedkin, Az ördögűző és A francia kapcsolat rendezője
Betűméret:             

Nyolcvanhét éves korában meghalt az Oscar-díjas rendező, William Friedkin, akinek legismertebb filmjei Az ördögűző és a Francia kapcsolat voltak.

A rendező halálhírét feleségének barátja, a Chapman Egyetem dékánja, Stephen Galliway erősítette meg.

Friedkin 1972-ben kapta meg a legjobb rendezésért járó Oscar-díjat a Francia kapcsolatért, amelyben két rendőr a saját szakállára folytat nyomozást egy Marseille-ből New Yorkba érkező kábítószer-szállítmány után.

A film üzletileg, kritikailag és szakmailag is nagy sikert hozott neki, és mindmáig a legnagyobb alkotások között tartják számon. Olyan rendezőkre volt bevallottan hatással, mint David Fincher, Steven Spielberg vagy Akira Kuroszava. Friedkin azt nyilatkozta korábban, hogy a filmet pénzelő stúdió nem nagyon hitt benne, de ahogy vetíteni kezdték, hatalmas siker lett.

A rendezőt két évvel később is Oscarra jelölték, ezúttal Az ördögűző című horror megrendezéséért. Ez a filmje is hivatkozási pont maradt a műfajban, és gyakran helyet követel a legjobb horrorok toplistájában is. A jelölés is filmtörténeti pillanat volt, korábban még sosem jutott el ideáig horror.

A film kasszasiker lett, 12 millió dolláros költségvetésből több mint 425 millió dollárt hozott világszerte. Egy interjúban Friedkin azt mondta, hogy nagyon zűrös volt a forgatás, csak őt ötször rúgták ki.

Egy rendezőtársa, Martin Scorsese a valaha készült egyik legijesztőbb filmnek nevezte, és borzalmassága nem kopott azóta, hogy először vetítették le a mozikban.

Friedkin később is kísérletezett, az 1980-as Portyán című thrillerben Al Pacino egy meleg szado-mazo közösségbe beépülő rendőrt alakít. Ez az ábrázolás nem aratott osztatlan sikert, melegjogi aktivisták támadták a filmet és rendezőt. Friedkin később azt mondta, hogy nem akart állást foglalni a melegekről, csak egy olyan egzotikus hátteret keresett a filmjéhez, amire nem látott korábban példát a mainstreamben.

A rendező később is több thrillert és horrort forgatott, például 2011-ben a Gyilkos Joe-t Matthew McConaugheyvel. Utolsó filmjét, egy, az életéről szóló dokumentumfilmet 2018-ban forgatta le. (telex.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

November 30-án, csütörtökön 19.30 órai kezdettel mutatják be a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban Oláh K. Tamás Kifulladás után című verseskötetét. A szerzővel Beke Ottó beszélget. "Oláh K. Tamás költő, teatrológus, dramaturg első kötete, a 2021-ben a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent...
2023. NOVEMBER 28.
[ 18:37 ]
Urbán András rendező munkássága áll az ötödik alkalommal megrendezett szarajevói színházi fesztivál, a péntekig tartó Sarajevo Fest középpontjában - olvasható a rendezvény internetes oldalán. A fesztivál idei alcíme: Mi marad?. Ez az alcím a nagyon gyorsan változó világválságokra utal, arra, hogy már "semmi...
2023. NOVEMBER 28.
[ 8:34 ]
Sándoregyházán a vasárnapi szentmise után Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából, zenés irodalmi összeállítást hallhatott a közönség a kevevári Keve Magyar Művelődési Egyesület és a sándoregyházi Bonnáz Sándor Magyar Művelődési Egyesület szervezésében. Binecz Margit, a kevevári egyesület...
2023. NOVEMBER 27.
[ 18:39 ]
Beolvasás folyamatban