Kultúra
Elhunyt Slađana Milošević énekesnő, a “jugoszláv rockhercegnő”
Betűméret:             

Kedden Belgrádban 69 éves korában rövid betegség után elhunyt Slađana Milošević énekes, avangárd művész, a 80-as évek jugoszláv újhullámának egyik ikonja, akit a szerbiai zenei életben a rock hercegnőjeként emlegettek.

Aleksandra Slađana Milošević 1955. október 3-án született Belgrádban, 1977-ben tűnt fel a jugoszláv popzenében, több hangszeren játszott, extravagáns stílusával, tabukat döntögető számaival hamar meghódította a közönséget. Hogy ez mennyire így volt, arról ékesen árulkodik az a tény is, hogy Seksi dama című számát megjelenésekor számos rádió és tévéállomás betiltotta. Az akkori Jugoszlávia politikai elitje ugyanis ezt a dalt a nyugatbarát kultúra szimbólumának nyilvánította, és betiltotta a sugárzását, írja a Danas.

Különc megjelenése és szókimondó nézetei miatt sokan támadták, noha tehetségét és eredetiségét elismerték.

Élete drámai pillanataként élte meg, amikor spliti koncertje után egy rajongója öngyilkosságot kísérelt meg. Az énekesnő ekkor közbelépett és megmentette az életét, de az esemény mélyen megrázta, s ezt követően hosszabb időre visszavonult.

1989-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol egy ideig a Baby Sister együttessel lépett fel, majd hátat fordított a popzenének, tőzsdei ügynökként, majd marketingügynökségeknél dolgozott. 1995-ben tért vissza Belgrádba. Élete utolsó éveiben egészségügyi kihívásokkal szembesült, súlyos autoimmun betegséggel küzdött, aminek szövődményei a halálát is okozták.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egy különleges koncert erejéig újra összeáll a Black Sabbath. A Facebookon közzétett hír szerint Tony Iommi, Ozzy Osbourne, Bill Ward és Geezer Butler együtt lépnek színpadra. 2017-es búcsúturnéjuk után most újra összeáll a világ talán egyik leghíresebb metálzenekara, a Black Sabbath. Az eredeti, Tony Iommi, Ozzy...
2025. FEBRUÁR 6.
[ 9:30 ]
A Vaslady tizenegy éves, konfliktusokkal terhelt kormányzásáról szóló Mrs T című művet még idén, születésének 100. évfordulóján színpadra állítják. Dominic Sandbrook, a The Rest is History (A többi már történelem – a szerk.) brit podcast társműsorvezetője operát ír Margaret Thatcher életéről, amely a...
2025. FEBRUÁR 5.
[ 15:32 ]
A Rolling Stones lemondta 2025-re tervezett európai turnéját, miután a londoni Tottenham Hotspur Stadion nem fogadta el az együttes több millió fontos koncertajánlatát. A döntés hátterében nemcsak a helyszíni tárgyalások kudarcba fulladása áll, hanem az utazás megszervezésének bonyolultsága és a zenekar egyéb...
2025. FEBRUÁR 4.
[ 18:25 ]
Beolvasás folyamatban