95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-díjas amerikai színész, akit A keresztapa, az Apokalipszis most és számos más emlékezetes filmszerepe tett világhírűvé. Több mint hat évtizedes pályafutása során a filmtörténet egyik meghatározó alakjává vált, írja hírében a hollywoodreporter.com.
Duvall vasárnap „békésen” hunyt el virginiai otthonában – közölte felesége, Luciana nevében a színész sajtóképviselete.
A színész emlékezetes alakítást nyújtott a Corleone család tanácsadójaként Francis Ford Coppola A keresztapa című filmjében, amelyért 1972-ben megkapta első Oscar-jelölését a hétből. Két évvel később A keresztapa második részében is visszatért szerepéhez, a harmadik részben azonban pánzügyi vita miatt már nem vett részt. A Keresztapa harmadik részében való távolmaradását „elvi kérdésnek” nevezte, mivel Al Pacino ötszörös fizetést kapott volna hozzá képest.
Kaliforniában, San Diegóban született 1931-ben, édesapja hivatásos haditengerész volt. Pályája során sokféle karaktert alakított, a cowboyoktól a katonákig. Az illinoisi Principia College-ban tanult, majd a koreai háború idején katonai szolgálatot teljesített. Ezt követően New Yorkba költözött, ahol a neves színészpedagógus Sanford Meisnernél tanult. Ebben az időszakban Dustin Hoffmannal lakott együtt, és Gene Hackmannel barátkozott, aki szintén később vált világhírűvé.
Színházi szerepek után az 1962-es Ne bántsátok a feketerigót! filmváltozatában kapott kisebb, de kulcsfontosságú szerepet Boo Radleyként. Ezt követően számos filmben játszott, többek között a True Grit – A félszemű című westernben John Wayne ellenfeleként, Robert Altman MASH című filmjében, valamint George Lucas első nagyjátékfilmjében, a THX 1138-ban.
A keresztapa után pályája új szintre lépett: szerepelt a Hálózat című szatírában, majd a televízióban is sikert aratott a Lonesome Dove minisorozattal.
1983-ban a Tender Mercies – Gyengéd irgalmak című filmben nyújtott alakításáért – amelyben maga énekelt – elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. Jelölték A nagy Santini és az Apokalipszis most című filmekért is; utóbbiban az ikonikus Kilgore alezredest alakította, akinek híres mondata – „Imádom a napalm szagát reggel” – filmtörténeti idézetté vált.
Számos westernben szerepelt, például a Fegyvertársakban Kevin Costnerrel, valamint Emmy-díjat nyert a Broken Trail minisorozattal. Később rendezőként is dolgozott: írta és rendezte az Apostol című filmet, majd az Assassination Tango és a Wild Horses című alkotásokat. Az Apostolért újabb Oscar-jelölést kapott.
A 2010-es években is aktív maradt: 84 évesen ismét Oscar-jelölt lett A bíró című filmért, és szerepelt a Jack Reacher és a Widows – Özvegyek című filmekben is.
Pályája során több történelmi személyiséget is megformált, köztük Robert E. Lee tábornokot, Sztálint és Adolf Eichmannt.
Négyszer nősült, utolsó felesége a nála 41 évvel fiatalabb argentin színésznő és rendező, Luciana Pedraza volt, akivel 2004-ben házasodott össze. Politikai téren republikánus jelölteket támogatott, és 2004-ben megkapta az amerikai Nemzeti Művészeti Érmet.
A család közlése szerint nem tartanak hivatalos búcsúztatót. Arra kérik az emlékezni kívánókat, hogy egy jó film megtekintésével, baráti történetmeséléssel vagy egy természetben tett sétával tisztelegjenek a színész emléke előtt.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

