Kultúra
Sulyok Tamás: Jókai Mór alakjában egy magyar írófejedelem áll előttünk
Betűméret:             

Jókai Mór alakjában egy magyar írófejedelem áll előttünk – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán, a Jókai200 emlékév záró rendezvényén a Papp László Sportarénában.

Hozzátette: Jókai az örök mesemondó, aki nem tudott boldogtalan lenni, mert minden helyzetben megőrizte derűjét.

Az emlékév tavaly ezen a napon, Jókai Mór születésnapján kezdődött, és ma az ő regényhőseivel zárul, hiszen a színpadon majd az ő képzeletében született történetek elevenednek meg musical formájában – emlékeztetett Sulyok Tamás.

Jókai olyan író volt, aki nap mint nap leült az asztalához és szárnyaló képzelőerejéből merítve regényeket, prózaműveket alkotott kézírással. Regényeinek, novelláinak, elbeszéléseinek összes nyomtatott terjedelme több tízezer oldal – mutatott rá az államfő.

Jókai Mór azért írt, mert sok mondanivalója volt - hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve: rajongott a Kárpát-medence vidékeiért, lenyűgözte a magyarok fordulatos történelme, áradt belőle a hazaszeretet, átélte és át akarta adni a szabadságért és függetlenségért vívott küzdelmeink lelkületét.

Rajongásig szerette a magyar nyelvet, történetei nemzedékről nemzedékre szállnak, újjászületnek és ma is hozzánk szólnak – mondta Sulyok Tamás, kiemelve: Jókai művein keresztül az igazságról, a magyarságunkról, a sorsunkról, a mindennapi életünket érintő kérdésekről beszél.

Személyét nemcsak irodalmi, hanem történelmi megbecsülés is övezi, olyan ember volt, akinek adtak a szavára – idézte fel, hozzátéve: lélekben mindig fiatal maradt, mert minden körülmények között hitt a szépség és a jóság erejében.

A köztársasági elnök kiemelte: fontos dolog a múlt értékeire emlékezni, de még fontosabb azokat a saját életünk részévé tenni, a saját világképünkbe beilleszteni.

„Olvassatok és írjatok minél többet. Úgy szeressétek a magyar nyelvet és a magyarságot, ahogy Jókai szerette Magyarországot” – hangsúlyozta a köztársasági elnök a rendezvényen, amelyen ott volt Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter is. (MTI)

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntése alapján 2026-ban az irodalmi Nobel-díjat a kanadai szerző kapta meg. 2026-ban Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia az irodalmi Nobel-díjat „merész és újító életművéért, amely a klasszikus hagyományokkal folytatott játékos párbeszéd...
2026. OKTÓBER 8.
[ 13:51 ]
Az október 7-én kezdődő Frankfurti Könyvvásáron mutatják be Jorge Mario Bergoglio bíboros, Ferenc pápa személyes feljegyzéseit, naplóját tartalmazó kötetet, amely a kilencvenes évektől egészen a halála előtti évig kíséri végig élete eseményeit - adta hírül a Vatican News. A Jorge Mario Bergoglio - Ferenc pápa...
2026. OKTÓBER 6.
[ 11:41 ]
Dr. Silling István legújabb, Rablás a csatornán című regényének bemutatóját tartják október 8-án, csütörtökön 18 órakor Szabadkán, a Szekeres László Alapítvány pincehelyiségében. A könyvbemutatón Mihályi Katalin, a Magyar Szó szerkesztője beszélget a könyv szerzőjével, Dr. Silling István íróval, nyelvjárás-...
2026. OKTÓBER 5.
[ 15:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó