Magazin
Európa idén is visszaállítja az órát
Betűméret:             

Az európai országok többsége idén is egy órával visszaállítja az órát október 25-én éjjel, az Európai Unió Tanácsának székhelyén pedig megerősítették, hogy továbbra is érvényben van az a határidő, hogy a testület 2021-ig dönt arról, hogy eltörlik-e a nyári és a téli időszámítást.

„A jelen pillanatban nincsenek új javaslatok, sem megbeszélések az EU Tanácsán belül erről, a német elnökség pedig pillanatnyilag nem tervezi, hogy foglalkozik ezzel a kérdéssel mandátuma végéig” – mondták el a Srnának az EU Tanácsának sajtószolgálatánál.

Az Európai Parlament 2019-ben fogadta el az Európai Bizottság javaslatát a téli és a nyári időszámítás 2021-ig történő eltörléséről, de a végső döntést az Európai Tanács hozza meg. Brüsszelben azt mondják, a tanács még nem foglalt állást ebben a kérdésben.

A nyári és téli időszámítást Európán kívül Észak- és Közép-Amerika országainak többségében, valamint a világ még néhány államában és területén végzik.

Izland, Oroszország és Fehéroroszország október 25-én nem tér át a téli időszámításra. (Srna)

Holtan találták meg csütörtökön a 19 éves Jakov Vučetićet, aki vasárnap tűnt el a szlovéniai Triglav hegységben. A Čačak közelében fekvő Preljinából származó fiatalember felkutatásán napok óta dolgoztak a szlovén hegyimentők, munkájukat azonban hó, sűrű köd és erős szél nehezítette. A tragikus hírt a fiú...
2026. NOVEMBER 5.
[ 19:12 ]
Eltűnt egy 19 éves szerbiai fiatalember, aki szombaton indult útnak a szlovéniai Triglav megmászására. A hegyimentők 2130 méteres magasságban megtalálták a személyes tárgyait, később pedig lábnyomokat fedeztek fel a hóban. A nyomok azonban 1900 méteres magasságban eltűntek, miután az erős szél elfújta a havat. A...
2026. NOVEMBER 2.
[ 22:29 ]
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében- tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló hétfőn az MTI-t. A közleményben kiemelték: a Déli Tauridák szerdán, az Északi Tauridák november 12-én érik el aktivitásuk maximumát, de a meteorrajok az időszak más éjszakáin is...
2026. NOVEMBER 2.
[ 17:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó