Magazin
Újra nyílik a magyarkanizsai Stranddiszkó
Betűméret:             

Az egykori ikonikus szórakozóhelyet, a Stranddiszkót az OZ - Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodája nyitja meg a régi helyen, a Tisza parton, önkormányzati támogatással. A most szombati nyitóbulin három DJ szórakoztatja majd a fiatalokat, illetve a nosztalgiázni akaró idősebbeket. Ivanović Laura ifjúsági koordinátort és Bellér Benedek önkéntest kérdeztük az előkészületekről és a tervekről.

- Több mint 20 év után élesztjük fel a stranddiszkót, aminek egykor tényleg hatalmas hagyománya volt, híres volt egész Vajdaságban, mindenhonnan érkeztek ide a fiatalok – mondja Ivanović Laura. Most egy modernebb köntösbe öltöztetjük majd. Az avató július 23-án, szombaton 20 órakor kezdődik, a belépés pedig ingyenes. Három DJ lesz, remélem, sokan eljönnek, szeretettel várunk mindenkit. Szeretnénk, ha lenne az egésznek folytatása is.

Az OZ önkéntesei serényen készítik elő a terepet, pakolják a berendezést, köztük Bellér Benedek is.

- Szeretnénk, ha ez a kezdeményezés minél nagyobbat szólna, ha minél több ember eljönne, nemcsak a községből, hanem a szomszédos településekről is, s nemcsak fiatalok, hanem idősebbek is, hogy nosztalgiázzanak egyet. Mivel fiatal vagyok, csak hallomásból tudom, hogy régen milyen bulik voltak itt. A szüleim és testvéreim is nagyon sokat meséltek.

- Manapság milyen egy jó diszkó, ahová szívesen járnak a fiatalok?

- Főként DJ-k koncertjeire mennek el a fiatalok. Nekünk a megnyitón három DJ lesz, DJ Adwell, DJ Kid Drumer és DJ Corbino. A zenestílus, amit a fiatalok szeretnek tech house, EDM és Balkán. Az idősebbeknek is számíthatnak egy kis retróra.

- A zene mellett mi szükséges még egy jó diszkóhoz?

- Egy nagyon jó hangtechnika, jófajta mélynyomók a tech house és az EDM esetében, s olyan középmagas hangszórók, amelyek szépen kiadják a hangot. Fontosak a fények is, hogy mennyi fény van, milyen stílusú és formájú fények. Jó, ha van füstgép, mert az is dob a hangulaton.

Az OZ fiataljai szorgalmasan dolgoznak, készülnek a szombati nyitóbulira, a maximumot szeretnék nyújtani a fiataloknak. A nyári forró nap után remélik, hogy sokan lemennek szombat este a magyarkanizsai strandra, hogy rázzanak egyet a Stranddiszkóban.

Németh Ernő
Az újvidéki Péterváradi vár helyett idén az egyiptomi piramisok tövében írt új fejezetet az EXIT. A szerbiai fesztiválszervezők október 9-én és 10-én rendezték meg a Starlight Fesztivált, amely több tízezer látogatót vonzott a világ több mint száz országából. A különleges helyszínen a nemzetközi elektronikus zenei...
2026. OKTÓBER 13.
[ 13:55 ]
Újabb robotika-világbajnokság megrendezésére készül Magyarország: az Edutus Egyetem 2029-ben Európai Nyílt Bajnokságot, 2031-ben pedig World Robot Olympiad-világdöntőt szeretne hazánkba hozni. A nemzetközi szervezettel már megkezdődtek az előzetes egyeztetések. A terveknek különös aktualitást ad, hogy a magyar csapatok...
2026. OKTÓBER 13.
[ 8:35 ]
Nem mindennapi munkaügyi ügy került bíróság elé Brazíliában: egy gyári dolgozó 2025 folyamán összesen 88 orvosi igazolást nyújtott be, miközben betegszabadsága alatt rendszeresen vallási rendezvényeken vett részt, sőt lelkészként is tevékenykedett. A munkáltató végül elbocsátotta, a bíróság pedig jogosnak ítélte a...
2026. OKTÓBER 12.
[ 10:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó