Magazin
Vasárnap vásár Magyarkanizsán 
Betűméret:             

Vasárnap Magyarkanizsán is megkezdődik a 2023-as vásári szezon. Az árusok most is várják majd portékáikkal az érdeklődőket, de a szervezők különféle programokról is gondoskodnak.

Zenés, szórakoztató rendezvények lesznek a vásár ideje alatt. A gasztronómiai kínálat pedig birkapörkölt, sült kolbász, pljeszkavica, főtt-sült csülök, sült malac és lángos lesz. Emellett 9 órától délig jótékonysági palacsintasütést rendeznek az Együtt-Veled-Értük Egyesület védencei számára.

A Föld napja alkalmából a vásártéren megszervezik az elektronikai hulladék és használt elem gyűjtését. 8 és 10 óra között ingyenes vérnyomás- és vércukorszint mérésre kerül sor. 9 órától kisállat simogató és gyerekprogramok várják a kicsiket.

Minden érdeklődőt várnak az első magyarkanizsai vásárra, a következőt ugyanis majd csak júliusban rendezik.

Németh Ernő
Az újvidéki Péterváradi vár helyett idén az egyiptomi piramisok tövében írt új fejezetet az EXIT. A szerbiai fesztiválszervezők október 9-én és 10-én rendezték meg a Starlight Fesztivált, amely több tízezer látogatót vonzott a világ több mint száz országából. A különleges helyszínen a nemzetközi elektronikus zenei...
2026. OKTÓBER 13.
[ 13:55 ]
Újabb robotika-világbajnokság megrendezésére készül Magyarország: az Edutus Egyetem 2029-ben Európai Nyílt Bajnokságot, 2031-ben pedig World Robot Olympiad-világdöntőt szeretne hazánkba hozni. A nemzetközi szervezettel már megkezdődtek az előzetes egyeztetések. A terveknek különös aktualitást ad, hogy a magyar csapatok...
2026. OKTÓBER 13.
[ 8:35 ]
Nem mindennapi munkaügyi ügy került bíróság elé Brazíliában: egy gyári dolgozó 2025 folyamán összesen 88 orvosi igazolást nyújtott be, miközben betegszabadsága alatt rendszeresen vallási rendezvényeken vett részt, sőt lelkészként is tevékenykedett. A munkáltató végül elbocsátotta, a bíróság pedig jogosnak ítélte a...
2026. OKTÓBER 12.
[ 10:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó