Magazin
Kismotoron a tengerig
Betűméret:             

Három vállalkozó szellemű, kúlai kismotoros szombat hajnalban útra kel. Segédmotoros kerékpárral terveznek Zágrábot is érintve a horvát tengerpartra eljutni, majd visszafelé részt vesznek a Tomos Zagorje Moto Klub motoros találkozóján.

A 70-es, 80-as évek kedvenc járgányai voltak a Tomos motorkerékpárok. Abban az időben a jogosítványt az iskolában meg lehetett szerezni 16 éves kortól, és nagyon sokan nosztalgiával emlékeznek az idősebbek közül az első ilyen járművükre. A szlovén járműgyártó a 60-as években a Colibri motorkerékpárokkal kezdte a hazai piac meghódítását, majd jött az APN 4-es, az APN 6-os, illetve a Tomos Automatic-ok különböző változatai. Ma már az elektromos kerékpárok hódítanak, a Tomos segédmotorosai már majdnem teljesen feledésbe merültek. Motorkedvelők egy csoportja Free Bikers Tomos néven alapított motoros egyesületet Kúlán. Faragó Adrián, a klub elnöke, valamint Misinszki Sándor és Totajev Krisztián arra vállalkoztak, hogy Tomos motorkerékpárjaikkal leutaznak a horvát tengerpartra, majd Gornja Stubicán részt vesznek az ottani Tomos Zagorje Moto Klub motoros találkozóján, amit az egyesület elnöke, Benko Ivan szervez Tomos Játékok elnevezéssel. A három kúlai kismotoros egy 1970-es években, valamint egy 84-ben és egy, a 90-es évek elején gyártott Tomos motorkerékpáron tervezi megtenni a közel 1500 kilométeres távot, aminek keretében a horvát tengerpartot és Gornja Stubicát érintve visszatérnek Kúlára. Faragó Adrián elmondta, a merész vállalkozásukhoz sikerült támogatókat is találni. A kúlai Euroauto Biztosító Ügynökség, egy szintén kúlai motorkerékpár-szerviz, a Pap Biciklar és a nagybecskereki Heppy Vez varroda is támogatja őket. Útjukról részletes beszámolót ígértek. Az útvonalat úgy kellett megtervezni, hogy autópályán nem haladhatnak, hiszen az ilyen járművek ott nem közlekedhetnek. Az üzemanyagtöltést is meg kell előre tervezni, ugyanis a töltőállomásokon keveréket már nem tankolnak, az olajat magukkal viszik majd. Az indulás idejét szombaton hajnali 3 órára tűzték ki.

Az utakon, ha ritkán is, de még látni Tomos motrokat, az alkatrészellátásuk is még valamennyire folyamatos. A megbízhatóságuknak is köszönhető, hogy akik annak idején megvásárolták őket, nem szándékoznak megválni tőlük. Ma már old timernek számítanak.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma a kora délutáni órákban meghalt egy 18 éves lány, aki lezuhant a 13. emeletről. A helyszínre számos rendőr és két mentőautó is kiérkezett. A szerencsétlenül járt lány az épület előtti járdára zuhant. Miután az igazságügyi orvosszakértők befejezték a vizsgálatot, elszállították a holttestet. A...
2024. OKTÓBER 19.
[ 15:22 ]
Az óbecsei rendőrség letartóztatta a 26 éves A. I.-t, akit lopással gyanúsítanak. A rendőrök nem sokkal azután tartóztatták le, hogy a gyanú szerint a helyi katolikus temetőben ellopta egy 73 éves nő táskáját a kerékpárjáról. A táskában pénz, mobiltelefon és személyes iratok voltak. Az ellopott tárgyakat...
2024. OKTÓBER 18.
[ 13:42 ]
A vámhatóság munkatársai egy autóbuszban be nem jelentett árut találtak, melynek értékét 54.000 euróra becsülték. A szokásos ellenőrzés során először a busz hátsó részében, a sofőr holmijainak tárolására szolgáló térben találtak 264 liter Volvo márkájú motorolajat. A további vizsgálat során dobozokat is...
2024. OKTÓBER 18.
[ 12:41 ]
Beolvasás folyamatban