Magazin
Napóleon pisztolyai 1,69 millió euróért keltek el
Betűméret:             

Napóleon pisztolyai 1,69 millió euróért keltek el vasárnap a Párizs közelében lévő fontainebleau-i kastély mellett megrendezett árverésen - számolt e róla a BBC News.

A fadobozban elhelyezett két, arannyal és ezüsttel berakott, valamint Napóleon portréjával díszített pisztoly a párizsi fegyvergyártó, Louis-Marin Gosset műhelyében készült, és előzetesen 1,2-1,5 millió euróra becsülték az árukat.

A Osenat árverési ház aukcióján a történelmi ereklyét egy ismeretlen licitáló vásárolta meg. A relikviát azonban a közelmúltban a francia kulturális minisztérium nemzeti kincsnek nyilvánította, amivel azt is megakadályozta, hogy külföldre kerüljön. A rendelkezés nyomán a francia kormánynak 30 hónapja van arra, hogy ajánlatot tegyen a licitálást megnyerő vásárlónak a pisztolyokra.

A fáma szerint Napóleon a kudarcot vallott oroszországi hadjáratot követően, 1814. április 12-ének éjjelén a fontainebleau-i kastélyban ezekkel a pisztolyokkal akarta kioltani saját életét, ám Armand de Caulaincourt tábornok, aki részt vett az orosz hadjáratban, kivette a puskaport a fegyverekből. Napóleon ezért mérget vett be, de túlélte.

A pisztolyokat Napóleon később Caulaincourt-nak ajándékozta, akitől később utódai örökölték.

A vásárló a fegyverek eredeti dobozát is megkapta, valamint több kiegészítő kelléket, köztük egy puskaportartót és töltővesszőket. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
olvasó
2024. JÚLIUS 8. [ 10:51 ]

Nehogy megint fordítva süljenek el.


Ma a kora délutáni órákban meghalt egy 18 éves lány, aki lezuhant a 13. emeletről. A helyszínre számos rendőr és két mentőautó is kiérkezett. A szerencsétlenül járt lány az épület előtti járdára zuhant. Miután az igazságügyi orvosszakértők befejezték a vizsgálatot, elszállították a holttestet. A...
2024. OKTÓBER 19.
[ 15:22 ]
Az óbecsei rendőrség letartóztatta a 26 éves A. I.-t, akit lopással gyanúsítanak. A rendőrök nem sokkal azután tartóztatták le, hogy a gyanú szerint a helyi katolikus temetőben ellopta egy 73 éves nő táskáját a kerékpárjáról. A táskában pénz, mobiltelefon és személyes iratok voltak. Az ellopott tárgyakat...
2024. OKTÓBER 18.
[ 13:42 ]
A vámhatóság munkatársai egy autóbuszban be nem jelentett árut találtak, melynek értékét 54.000 euróra becsülték. A szokásos ellenőrzés során először a busz hátsó részében, a sofőr holmijainak tárolására szolgáló térben találtak 264 liter Volvo márkájú motorolajat. A további vizsgálat során dobozokat is...
2024. OKTÓBER 18.
[ 12:41 ]
Beolvasás folyamatban