Magazin
Elfogták a Kalocsáról kisrepülőgépet eltulajdonító férfit
Betűméret:             

Elfogták azt a 24 éves férfit, aki szombaton engedély nélkül elvitt egy kisrepülőgépet a kalocsai repülőtérről, majd kényszerleszállást hajtott végre Tolna vármegyében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata az MTI-vel.

A rendőrséghez arról érkezett bejelentés, hogy Gerjen határában kényszerleszállást hajtott végre egy kisrepülőgép. A hatóságok megállapították, hogy a 24 éves szomori férfi a kalocsai repülőtérről vitt el egy Cessna 172 típusú gépet.

A férfi a leszállás után hátrahagyta a repülőgépet, majd zavart állapotban sétált az 512-es úton. Egy arra közlekedő autós megállt, hogy segítsen neki. A férfi beült a gépkocsiba, és megpróbált elhajtani vele, ezt azonban a jármű egyik utasa megakadályozta.

A rendőrök elfogták a férfit, aki ellen jármű önkényes elvétele és más bűncselekmények miatt indítanak eljárást. A rendőrség közlése szerint a gyanúsított ittas állapotban volt, és azt is vizsgálják, hogy állt-e más szer hatása alatt. Kihallgatását követően kezdeményezik a letartóztatását.

Az eset miatt a rendőrség a légügyi hatósággal együttműködve ellenőrzést kezdeményezett a kalocsai, valamint az ország többi repülőterén.

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter korábbi tájékoztatása szerint a Magyar Honvédség radarjai azonnal észlelték a Kalocsáról Paks irányába tartó repülőgépet, ezért riasztották a készenléti Gripen vadászgépeket. A vadászgépek megtalálták a kényszerleszállást végrehajtó repülőt, és a helyszín felett maradtak a mentőhelikopter és a földi mentőegységek megérkezéséig. Az esetben senki sem sérült meg.

A délnyugat-kínai Szecsuan tartomány egyik vérnarancs-termesztője korábban csaknem egy órát töltött elektromos kerékpáron, ha csomagért ment a közeli településre. Az interneten rendelt akkumulátoros permetezőjét nemrég már drón vitte el a falujába, mintegy hét perc alatt. A nagyrészt dombvidéki Ce-csung járásban a JD...
2026. OKTÓBER 11.
[ 17:06 ]
Szombaton, október 10-én tizennyolcadik alkalommal rendezték meg Székelykevén A magyar konyha napja elnevezésű gasztronómiai rendezvényt, amelyen a magyar konyha hagyományos ételei és a közösségi együttlét kerültek a középpontba. A dél-bánáti székely település központjában felállított bográcsokban gulyás,...
2026. OKTÓBER 11.
[ 11:36 ]
A nagybecskereki rendőrség letartóztatott egy 21 éves helybeli férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt napokban több különálló incidens során tíz embert, köztük hét rendőrt sebesített meg. Az intézkedésre a nagybecskereki Alapfokú Ügyészség főügyészének utasítására került sor – közölte a szerbiai...
2026. OKTÓBER 10.
[ 11:23 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó