Az Egyesült Államokkal kötött egyetemi és kutatási megállapodás tovább erősítheti az elmúlt időszakban intenzívebbé és dinamikusabbá vált amerikai–magyar felsőoktatási kapcsolatokat – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkára az M1 csütörtök reggeli műsorában.
Varga-Bajusz Veronika kiemelte: ez az első olyan dokumentum, amely a két ország között felsőoktatási és tudományos együttműködéseket alapoz meg. „Míg Brüsszel kizár, Washington együttműködik” – hangsúlyozta.
Felidézte, hogy a Pannónia Program révén az elmúlt időszakban több mint 200 hallgató és fiatal kutató tanult az Egyesült Államokban, és ezt a folyamatot tovább szeretnék erősíteni. Hozzátette: már most is számos együttműködés jött létre amerikai egyetemekkel – többek között a Harvarddal, az MIT-vel és a Stanforddal.
Az államtitkár közölte: várhatóan jövő év elején írják ki a Fulbright és a Pannónia Program közös kutatói kiválósági díját, a Neumann János-díjat. Ennek keretében amerikai kutatók érkezhetnek Magyarországra, illetve magyar kutatók utazhatnak az Egyesült Államokba.
Varga-Bajusz Veronika elmondta azt is, hogy idén 750 millió forintos keretösszeggel hirdették meg a gyermek- és ifjúsági alapprogram pályázatait, amelyekre több mint 360 pályázat érkezett. Bíznak abban, hogy a magasabb támogatási összeg révén olyan közösségeket tudnak segíteni, amelyek megtartják és támogatják a fiatalokat.
A Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 pályázattal kapcsolatban közölte: azt vizsgálják, mely város segíti leginkább a fiatalokat, figyelembe veszi az igényeiket, és milyen programokat kínál számukra.
A Diákváros projektről elmondta: az ingatlanok teljes egészében a Tudás-Tér Alapítvány tulajdonába kerültek, és az elmúlt hetekben intenzív egyeztetést folytattak az egyetemekkel és a hallgatókkal az igények feltérképezése érdekében. „Ha minden csillag összeáll, akkor november végén kiírhatjuk azt a pályázatot, amelyben az alapítvány beruházó partnert keres” – jelezte.
A Kossuth rádióban hozzátette: a Diákvárosban 12–18 ezer kollégiumi férőhelyet terveznek kialakítani, de nem pusztán kollégiumot, hanem élhető diáknegyedet szeretnének létrehozni. A cél, hogy közösségi, vallási, kulturális és sportolásra alkalmas terek is rendelkezésre álljanak, vagyis „minden adott legyen ahhoz, hogy egy hallgató teljes körű egyetemi életet élhessen” – fogalmazott az államtitkár. (MTI)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




