Magyarország
Magyar Péter: Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson
Betűméret:             

Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson: az első bárka beállítása, rögzítése folyamatban van, elkezdődött a kövek beépítésének előkészítése – közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán csütörtökön.

Magyar Péter tájékoztatása szerint a Duna jobb partján a terep előkészítése megtörtént, az utak kialakítása folyik, elkezdődött a tervek alapján a kövek beborítása, a bal parton pedig a honvédség végzi a felvonulási terület és a depók kialakítását, hogy még ma elkezdődhessen a műtárgy építése ott is.

Első körben 35 ezer, majd 110 ezer tonna követ építenek be, valamint rövidesen a második bárka is megérkezik – ismertette a miniszterelnök.

Magyar Péter arra is kitért, hogy jelenleg a paksi atomerőmű két turbinája üzembiztosan termel. Eközben a sokat emlegetett romániai atomerőművet teljesen le kellett állítani – jegyezte meg.

Közölte azt is, hogy 15 órakor sajtótájékoztatón ismerteti a szakemberekkel együtt az építkezés részleteit. (MTI)

Nicusor Dan román államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden. A román elnök az X közösségi hálózaton közzétett angol nyelvű bejegyzésében úgy értékelte, Romániának és Magyarországnak most értékes lehetőségük nyílik arra, hogy tovább erősítsék...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 21:41 ]
Méltatlannak nevezte a köztársasági elnöki tisztségre az államfőnek kedden megválasztott Baka Andrást a Fidesz és KDNP frakcióvezetője a Facebookon. A Fidesz és a KDNP képviselői nem vettek részt az Országgyűlésben az új államfő megválasztásán és beiktatásán, hanem Tatán, az 1956-os forradalom vértanúinak...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 19:45 ]
Peter Pellegrini szlovák államfő a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség által is ismertetett közleményben gratulált Baka András magyar köztársasági elnöknek megválasztása alkalmából kedden. "Szlovákiát és Magyarországot összekötik hosszútávú jószomszédi viszonyaik, közös történelmük, valamint azok...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 17:23 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó