Média
Varjú Márta: A Magyar Szó jobbításáról van szó
„Szeretném, ha Kontra Ferenc publikálna”
Betűméret:             

Kontra Ferenc egy európai színvonalon alkotó író, József Attila- és Márai-díjas, úgy tud legjobban hozzájárulni a lap színvonalának a növeléséhez, ha ír – jelentette ki Varjú Márta, a Magyar Szó napilap főszerkesztője a Kilátó melléklet élén történt szerkesztőváltás kapcsán.

A főszerkesztőt a Vajdaság Ma hírportál nem tudta utolérni, azonban a Vajdasági RTV-nek nyilatkozva kifejtette: Kontra Ferenccel október 2-án, pénteken délután beszélt, és felajánlott neki egy új munkaköri beosztást publicista, tárcaírói munkakörben.

„Azzal a céllal tettem ezt, hogy gazdagabbá, érdekesebbé és közérthetőbbé tegyem a Magyar Szót, olyan színfolt kerüljön be a lapba, amely korábban is jellemezte" – fejtette ki meglátásait Varjú Márta, aki tehát azt szerette volna elérni, hogy Kontra Ferenc saját szövegeket publikáljon a lapban.

Arra a felvetésre, hogy Kontrát azért váltotta le a Kilátó éléről, mert negatív kritikát közölt Lovas Ildikó legújabb kötetéről, Varjú Márta azt válaszolta, hogy erről szó sincs. „A Magyar Szó jobbításáról van szó, azért szeretném, ha Kontra Ferenc publikálna" – szögezte le.

S amíg a nyilvánosság egy része politikai nyomásgyakorlásról beszél, Varjú Márta kifejtette azt, ami eddig is tudható volt: a Magyar Szó Lapkiadó Kft. alapítói okirata 14. szakaszának 6. bekezdésével összhangban a főszerkesztő minden további nélkül kinevezheti és felmentheti a rovatok szerkesztőit.

A Krivaja, azaz a Bács-ér a szabadkai homokvidék térségében eredő vízfolyásokból születik, táplálja a zobnaticai víztározót, keresztülfolyik Topolyán, majd Szenttamás felé kanyarogva a Ferenc-csatornába torkollik. Annak, hogy miért nem javul a Krivaja vizének állapota, Tómó Margaréta járt utána Vajdaság leghosszabb...
2026. SZEPTEMBER 2.
[ 13:34 ]
A Függetlenség (Nezavisnost) szakszervezet szerint a Vajdasági Rádió és Televízióban egyre súlyosabb pénzügyi és szakmai problémák halmozódnak fel, miközben az intézmény vezetése az újságírók munkahelyi jelenlétének szigorú ellenőrzését helyezi előtérbe. A szakszervezet közleményében élesen bírálta Goran...
2026. SZEPTEMBER 2.
[ 12:54 ]
Hat új tagszervezet csatlakozott a Független Elektronikus Médiumok Szövetségéhez (ANEM), amelynek így jelenleg 53 tagja van. Az ANEM új tagjai a zentai Szabad Magyar Szó és a Vojvođanska slobodna reč, a kovini Kovinske info, a leskovaci JuGMedia, a niši Južna pruga, valamint a kraljevói Likvidno. Az ANEM igazgatóbizottsága...
2026. SZEPTEMBER 1.
[ 19:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó