Média
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az M1 híradósa (Frissítve)
Betűméret:             

Tragikus hirtelenséggel, 45 éves korában elhunyt Kontra György, aki az M1 aktuális csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté – számolt be róla a Blikk.

A lap cikke szerint a híradós halálával kapcsolatban egyelőre nem közöltek részleteket.

Kontra György közel három évtizede dolgozott a médiában. 2015-ben került az MTVA-hoz. A Blikk úgy tudja, néhány hónappal ezelőtt munkahelyet váltott, a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként.

A magyar lapok úgy tudják, hogy szerelmi bánat miatt halt meg az M1 híradósa. Az édesanyja, Kontra György Istvánné könnyek között mesélt fia lelkiállapotáról. „Szerelmi bánata volt, és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – mondta szűkszavúan a gyászoló asszony. Hozzátette, hogy fia állandó lakása Kiskunfélegyházán volt, és a tragédia is a város közelében történt, egy vonat gázolta halálra csütörtök hajnalban az otthonának közelében.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított az ügyben. Bár a rendőrség nem közölt további részleteket, az édesanya szavai alapján egyértelműnek tűnik, hogy a tragédia hátterében a szerelmi bánat állhatott.

A múlt heti volt az utolsó szám. Sajnálattal közöljük, hogy a Mandiner Novum Nonprofit Zrt. felfüggeszti a Mandiner print hetilapjának kiadását. Ez azt jelenti, hogy a lap ezen a héten már nem jelenik meg, a július 30-ai, most még elérhető lapszámunk az utolsó – írja a Mandiner. Az első szavunk a köszöneté az...
2026. AUGUSZTUS 3.
[ 22:19 ]
Új műsorvezetőkkel és főszerkesztővel indul az M1 Híradó augusztus második felében - közölte a Duna Médiaszolgáltató Zrt. Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel. A közleményben kiemelték, a megújuló közmédia küldetése többek között, hogy az M1 csatornát a közszolgálati hírszerkesztési elvek mentén...
2026. AUGUSZTUS 3.
[ 22:03 ]
Közzétette a Közszolgálati Tanács a Független Közmédia Testület tagjainak jelölési eljárására történő felhívását a médiaszakmai szervezetek számára szombaton a honlapján. A Közszolgálati Tanács által az MTI-hez is eljuttatott közleményben kiemelték, hogy a Független Közmédia Testület lesz hivatott a közmédia...
2026. AUGUSZTUS 1.
[ 19:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó