Média
Benyújtották a magyar közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot
Betűméret:             

A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat - közölte Magyar Péter a Facebookon pénteken.

A miniszterelnök bejegyzésében azt írta: "Pártpropaganda helyett valódi közmédiát!"

A médiatörvény módosítására irányuló javaslat célja visszaadni a közmédiát a köznek, a magyar embereknek - írta Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Facebookon péntek este, miután a Tisza Párt három képviselője benyújtotta az Országgyűlésnek a dokumentumot.

A Hantosi István, Melléthei-Barna Márton és Kulcsár Krisztián tiszás képviselők által jegyzett módosítás a miniszter szerint azért szükséges, mert az elmúlt másfél évtizedben a több mint ezermilliárd forint közpénzből működtetett közmédia nem a magyar embereket szolgálta, írja az MTI.

Egy politikai pártalakulat a Fidesz-KDNP hatalomba tartásának eszközévé vált. A kormánnyal szemben álló emberek és civilek megfélemlítését, az intézményesített hazugságokat és a gyűlöletkeltést szolgálta" - fogalmazott Tarr Zoltán.

Hozzátette: a televízióból és a rádióból nem közszolgálat, hanem propaganda szólt, és ez az előző kormány egyik legfontosabb hatalmi eszköze volt. "Egy látszólag semleges, valójában gondosan irányított médiarendszer, amely a hatalom narratíváját erősítette, miközben fontos közügyekről és a valóságról vagy nem számolt be, vagy azt teljesen elferdítette" - olvasható a miniszter bejegyzésében.

Tarr Zoltán rögzítette: a rendszerváltásnak el kell jutnia a közmédiáig, a médiahatóságig és a közpénzből működő nyilvánosság egészéig. Ahol közpénzből propaganda működik, ott nem lehet valódi közszolgálatról beszélni és nem lehet szabad országról sem.

"Nem elég kimondani, hogy a közmédiának függetlennek kell lennie. Ehhez valódi garanciákra van szükség. A Tisza képviselőinek javaslata konkrét és részletes. A módosítás teljesen újjászervezné a közszolgálati média működésének alapelveit" - írta a miniszter.

Tarr Zoltán összegzése szerint a módosító javaslat megszüntetné az MTVA jelenlegi szerepét, és helyette létrehozna egy új, paritásos és szakmai összetételű felügyeleti szervet, a Független Közmédia Testületet.

Ebben egyenlő arányban képviselné magát a kormánypárti és az ellenzéki oldal, miközben helyet kapnának benne a médiaszakma független képviselői is. A javaslat különválasztaná egymástól a műsorszolgáltatást és a hírügynökségi feladatokat. A közmédia működését pedig átláthatóvá, ellenőrizhetővé és a társadalmi kontroll számára nyitottá tenni.

A javaslattal a teljes magyar médiapiac, a kereskedelmi és a közszolgálati médiaszolgáltatók felügyeletét ellátni hivatott médiatanács függetlenségét is helyreállítanák. A törvény hatályba lépésével a médiatanács, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma tagjainak, a Duna Médiaszolgáltató és az MTVA jelenlegi vezető tisztségviselőinek megbízatása azonnal megszűnne, az átmeneti időszak után nyílt pályázaton választanák ki a szakmailag legalkalmasabb vezetőket.

"Ez az átmeneti időszak lehetőséget ad a társadalmi párbeszédre, a szakmai szervezetekkel való egyeztetésre annak érdekében, hogy közösen kialakítsuk elvárásainkat a közmédia felé. A cél az, hogy végre valódi közszolgálat működjön" - mondta Tarr Zoltán, hozzátéve: pazarlás helyett átlátható gazdálkodás, pártpropaganda helyett kiegyensúlyozott, pártatlan, független és hiteles tájékoztatás. Ezt várják el a magyar emberek a közmédiától, és ezt segíti elő a Tisza képviselőinek a javaslata is - írta.

Távozik az MTVA vezérigazgatója - illusztráció
2026. JÚNIUS 5.
[ 19:28 ]
A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság honlapján található adatok szerint harmincegy vajdasági községben a magyar nyelv hivatalos használatban van. A közjegyzőségről szóló törvény értelmében az ügyfél kérésére a dokumentumokat ott, ahol a nemzeti kisebbség nyelve hivatalos...
2026. JÚNIUS 3.
[ 17:31 ]
Két lépésben alakítják át a közmédiát, amelynek részeként társadalmi egyeztetést is indul arról, mi az emberek szerint a közmédia dolga, feladata - írta a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán. Tarr Zoltán azután osztott meg bejegyzést, hogy Michael McGrath-tal, az...
2026. JÚNIUS 2.
[ 13:28 ]
Megjelent a legújabb HÉT NAP 16 oldalas RTV-MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs E heti, 22. számunk tartalmából kiemeljük: * Összetartozás a határon túl – Markovics Annamária jegyzete * Világkép – Fehérvári Csongor külpolitikai összeállítása * Humanoid robot a száraz csap ellen...
2026. JÚNIUS 2.
[ 11:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó