A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselője is meghívást kapott a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) október 21-i választási vitájára, amelyen többek között az Aleksandar Vučić nevével fémjelzett lista és az Egyetemista lista képviselőjével vitázhat.
A szerb közszolgálati televízió az október 25-i előrehozott parlamenti választások előtt három vitát szervez a Reč na reč című műsorban. Az adásokat október 19-én, 21-én és 22-én, 22 órai kezdettel élőben közvetítik az RTS első csatornáján.
Az október 21-i vitára hat választási lista képviselőjét hívták meg: az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia, az Ivica Dačić – A stabilitás tényezője, az Egyetemista lista – Az Egyetemisták győznek, az Autentikus Jobboldal – dr. Miloš Jovanović, a Vajdasági Magyar Szövetség és az Európai Szerbia jelöltjét.
A viták során egyebek mellett a nemzeti kisebbségek helyzetéről, Szerbia bel- és külpolitikájáról, az európai integrációról, az energiabiztonságról és az életszínvonal javításáról lesz szó.
Az RTS közlése szerint a műsor célja, hogy a választási listák egyenlő feltételek mellett ismertethessék programjukat, a választópolgárok pedig megismerhessék az egyes politikai szereplők álláspontjait és a köztük lévő különbségeket.





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

