A bajai matematika-fizika szakos tanár évtizedeken át közömbösen viseltetett a testmozgás, a futás iránt. Tanárévei után iskolaigazgató, majd minisztériumi közoktatási alkalmazott lett, aki csak a munkájának és persze családjának élt, tulajdonképpen ideje sem volt másra. Aztán gyermekei házassága, unokái érkezése, 100 kilón feletti testsúlya és 60. életévének közeledte, amit egyébként az idén tölt majd be, rádöbbentette valamire: de jó is lenne táncolni az unokáimmal majdani esküvőjükön! Úgy érezte, ahhoz, hogy ez a vágya teljesüljön, elsősorban saját magának kell tennie valamit. És tett is, szinte azonnal. Amatőr futó lett.

Futóvá válásának élményeit, sikereit és nehézségeit, de másokat ösztönző gondolatait is könyvébe foglalta. Saját bevallása szerint a könyv ötlete előbb született meg benne, mint maga a futás, de menet közben rádöbbent: milyen ember az, aki a futásról ír, maga viszont sohasem fut! Így kezdett hozzá előbb a kocogáshoz, majd a lassú futáshoz, később már az időt is mérni kezdte futás közben és leírhatatlan boldogság volt számára, amikor tavaly tavasszal sikerrel teljesítette első félmaratonját, október 10-én pedig az első nagy maratont is. Könyve másfél hónappal később, 2015. november 27-én jelent meg. Ezek után senki sem foghatta rá, hogy személyes tapasztalatok nélkül írta meg azt. Az időközben önálló vállalkozásba kezdett Sipos Jánost, kedves feleségével együtt, a Magyarkanizsai Maratonfutók Klub nevében Sátai Róbert klubelnök hívta meg könyvének bemutatására. Tette ezt egy korábbi bajai futóversenyen létrejött ismeretségük ürügyén, illetve annak apropóján, hogy a Fuss, hogy érezd, élsz! című könyv nem szokványos, inkább egyedi és felettébb érdekes megközelítésben foglalkozik a témával.

„Könyvem tulajdonképpen arról szól, hogy mit tud adni a futás az embernek. Idősnek és fiatalnak, nőnek és férfinek, szegénynek és gazdagnak, ateistának és hívőnek, vékonynak és testesebbnek, lustának és fürgének, egészségesnek és betegesnek, és hogy mit tudsz adni te magadnak. Ha akarod. Részben azt illusztrálja, amit David Levithan, amerikai író mondott: Ha futsz, bárki lehetsz. Érzed a tested, kitöltöd a tested, kikapcsolod a gondolataidat és az érzelmeidet. ” - mondta bevezetőjében a szerző.

A Fuss, hogy érezd: élsz! három részre tagolódik. Az első „A futók 7 gödrének” megismerése, ami abban segíti a futni szándékozó olvasót, hogy minél korábban megtanulja, hogyan tudja minél előbb, minél kevesebb gond árán örömét lelni a futásban, ezzel együtt saját mindennapi életében is. Ennek első „gödre” a kifogáslista: Én azért nem futok, mert... És jönnek a leggyakrabban nem kellően megalapozott, indokolatlan kifogások. Ezen túljutva a többi „gödör” már nem is tűnik olyan leküzdhetetlennek. A második rész a megfelelő életminőséget szavatoló és alapjaiban meghatározó táplálkozásról, a táplálkozás során jelentkező gondokról illetve azok megoldásiról szól. A harmadik fejezet az iskolák többségében soha nem tanított önfejlesztés létrafokait taglalja, számos olyan idézettel gazdagítva, amelyeket történelmünk nagyjai mondtak ki valamikor, nem is sejtve, hogy azok néhány évszázaddal később is értelmet nyernek majd. Egyik közülük Christopher Darlington Morley amerikai íróhoz köthető (1890-1957), aki anno a következőket írta: „Csak egyféle siker létezik – ha úgy tudod élni az életed, ahogyan te szeretnéd!” E gondolatok vetették fel Sipos Jánosban a következő kérdést, amit a könyvben fel is tesz olvasóinak: „Állj meg egy pillanatra és gondold csak át! Te most úgy éled az életedet, ahogy tényleg szeretnéd? Te most úgy érzed, hogy élsz? A hétköznapokon is? De most komolyan!”, és kéri az olvasót, hogy legalább magának válaszolja meg.

Sipos János a magyarkanizsai hallgatóságnak is feltette ezt a kérdést, de csak hümmögő válaszokat kapott. Pedig a széksorokban ott ültek azok a magyarkanizsai maratonfutók is, akik számtalan sikert arattak már pályafutásuk során, és méltán lehetnek büszkék eredményeikre, a siposi gondolatok azonban ennél mélyebbre kérdeznek, nyilván ezért maradtak el az igenlő válaszok is.

A szerző viszont, aki értelemszerűen még messze elmarad a magyarkanizsai maratonosok többségének teljesítményétől, szemmel láthatóan úgy érzi, hogy él. Életvidám, tettre kész, vállalja az újabbnál újabb kihívásokat, mellesleg a 180 egynéhány centis magasságához viszonyított, ideálisnak mondható 80 kilóra ment le a súlya, és ezt stabilan tartja. Egy ideje egy 21 éves bajai vak lány, Péterfay Dóra egyetemi tanulmányainak támogatásáért szervez futóversenyeket, de fut is, ahol csak tud, unokái pedig szurkolnak neki, akiket az évek múlásával egyre nehezebben tud a célban karjaiba kapni, de boldogan megteszi, mert a táv sikeres teljesítése mellett ez okozza neki a legnagyobb örömöt. Elvégre táncolni szeretne velük a lakodalmukon!

Sipos János egyénisége és könyvbemutatója lenyűgözte a magyarkanizsaiakat. Futókat, spontán érdeklődőket egyaránt. A Művészetek Háza pincehelyiségében megtartott esemény nagyszerű hangulatban telt és kelendő volt könyve is, amelyről az egyik közösségi oldalon a következőt írja egy olvasó:

„Két este alatt olvastam el a könyvedet! Nem tudtam letenni, nagy hatással volt rám! Nagyon jó hangulatú, nem erőszakos, sok helyen humoros, tűzdelve tanulságos idézetekkel, tapasztalatokkal, megfogadásra érdemes tanácsokkal, ötletekkel! Nagyon finoman, de hatásosan motivál! Azonnal kedvet kap a mozgásra mindenki, akinek fontos az egészsége, jó közérzete! Tetszett a nyelvezete, nem bántó közvetlensége és a szemléletes leíró részletei, melyek arra inspirálnak, hogy a természetben való mozgást válasszuk.”

Ahol a futásról esik a legtöbb szó, a futás sem maradhat el. Nos, Magyarkanizsán sem maradt el, hiszen másnap délelőtt a maratonfutók Sipos János társaságában egy könnyed, 10-12 kilométeres, afféle beszélgetős futást tartottak a város melletti tiszai töltésen, amivel tovább erősítették meglévő barátságukat.

Bödő Sándor