Sport
Magyarkanizsára látogatott Davor Štefanek, sportfejlesztésekről egyeztettek
Betűméret:             

Látogatást tett ma Davor Štefanek, a Szerbiai Sportszövetség elnöke, olimpiai és világbajnok birkózó Magyarkanizsán. Az elnököt Fejsztámer Róbert, magyarkanizsai polgármester, Borsos Csaba Magyarkanizsa Község Sportszövetségének elnöke, valamint Bálint Zoltán, a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány ügyvezetője fogadta.

Davor Štefanek elmondta, hogy a fő téma a találkozón a Vajdasági Birkózóakadémia volt, emellett pedig sportfejlesztéssel kapcsolatos témák is szóba kerültek a délután folyamán. - Az a meglátásom, hogy az akadémiának köszönhetően a sportturizmus is fellendülhet majd. A Szerbiai Sportszövetség folytatja az együttműködést és segítünk amiben csak tudunk. Ma adtunk néhány ötletet a szövetség projektjeiről is, azzal kapcsolatban, hogy mi mit fedünk le. Úgy gondolom, hogy ez elfogadásra kerül és 2021-ben többet találkozhatunk majd.

Bálint Zoltán, a Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy községi szinten is fontosnak tartják, hogy a birkózás magasabb szintre lépjen az elkövetkező időszakban.

- Úgy gondolom, hogy ahogyan a beszélgetésünk során is elhangzott, van jövője a birkózásnak, sok tehetséggel rendelkezünk és szeretnénk az akadémiával olyan szintre emelni a birkózó sportban történő szakmai munkát, hogy a fiatal tehetségeknek lehetőségük legyen nagy nemzetközi versenyen is eredményesen szerepelni.

A Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány ügyvezetője hozzátette, hogy a tervezett ütemben halad az akadémia kiépítése és jövő évben már birtokukba is vehetik a fiatal tehetségek.

Korom Sarolta
Szoboszlai kihagyja a Liverpool BL-meccsét - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 19:25 ]
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, amely pályafutása 250. futama volt az elitkategóriában. A 29 éves pilótának ez az idei második és karrierje 73. győzelme. Verstappen korábban még soha nem diadalmaskodott Szingapúrban. Az egymás...
2026. OKTÓBER 11.
[ 16:26 ]
A japán Tomojuki Macusita világcsúcsot ért el férfi 400 méteres vegyesúszásban hazája rövid pályás országos bajnokságán. A 21 éves versenyző 3:54.33 perces idővel csapott célba, ezzel honfitársa, a Japánban legendának számító Szeto Daija 2019-es 3:54.81-es világrekordját adta át a múltnak, írja az MTI. „Ez egy...
2026. OKTÓBER 11.
[ 13:10 ]
A Portugál Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen, miután a válogatott csapatkapitánya október 7-én önkényesen elhagyta a nemzeti együttes edzőtáborát. A szövetség szombati közleménye szerint az eljárás célja annak megállapítása, hogy a történtek miatt terheli-e fegyelmi...
2026. OKTÓBER 10.
[ 18:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó