Sport
A magyarkanizsaiak együtt köszöntik a világbajnokukat
Betűméret:             

Pénteken 17 órakor a magyarkanizsai városháza előtt szervezik meg Nagy Szebasztián világbajnok birkózó közösségi fogadását. A rendezvényen jelen lesznek a Vajdasági Birkózóakadémia és a Potisje Birkózó Klub vezetői, valamint az önkormányzat elöljárói is.

Mint ismeretes, Nagy Szebasztián aranyérmet szerzett a belgrádi felnőtt birkózó-világbajnokságon szeptember 12-én. A Szerbia színeiben versenyző sportoló a grúz Leri Abuladzét győzte le a döntőben. 3:1-es végeredménnyel a 63 kilogrammos súlycsoportban ért el első helyezést.

A nyilvános fogadás valódi népünnepélynek ígérkezik. A sportoló vállalta a dedikálást is, úgyhogy a szurkolók magukkal vihetnek a fogadásra olyan emléktárgyat, pólót vagy fotót, amit szeretnének aláíratni Nagy Szebasztiánnal, de közös fényképezkedésre is lehetőség lesz, ígérik a szervezők.

N. E.
Szoboszlai kihagyja a Liverpool BL-meccsét - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 19:25 ]
A Portugál Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen, miután a válogatott csapatkapitánya október 7-én önkényesen elhagyta a nemzeti együttes edzőtáborát. A szövetség szombati közleménye szerint az eljárás célja annak megállapítása, hogy a történtek miatt terheli-e fegyelmi...
2026. OKTÓBER 10.
[ 18:18 ]
Max Verstappen, a Red Bull négyszeres világbajnok holland versenyzője nyerte a Forma–1-es Szingapúri Nagydíj szombati sprintfutamát. A pole pozícióból induló pilóta mögött a Ferrari két versenyzője, Lewis Hamilton és Charles Leclerc végzett a második, illetve a harmadik helyen. A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea...
2026. OKTÓBER 10.
[ 13:59 ]
Novak Đoković már a második fordulóban búcsúzott a sanghaji mestertornától, miután két játszmában vereséget szenvedett a lengyel Hubert Hurkacztól. A szerb teniszező 6:4, 6:3 arányban kapott ki, a mérkőzés 1 óra 28 percig tartott. Đokovićnak ez volt az első mérkőzése azóta, hogy kedden megnyerte a pekingi...
2026. OKTÓBER 9.
[ 14:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó