Sport
Ajándékok a martonosi birkózóknak a Vajdasági Birkózóakadémia jóvoltából
Betűméret:             

Szabadidőruhával és birkózócipővel gazdagodtak ma a magyarkanizsai Potisje Birkózó Klub martonosi szekciójában nevelkedő gyerekek. A felszerelések a magyarkanizsai székhelyű Vajdasági Birkózóakadémia jóvoltából kerültek a gyerekekhez.

A martonosi gyerekeknek március vége óta van lehetőségük helyben is birkózásra járni. Jelenleg heti két alkalommal folyik itt az edzés. Korom Ákos a martonosi szekció edzője elmondta, hogy most 18 általános iskolás korú fiatallal folynak az edzések.

- Az edzések kezdetén még a játékosságon volt a hangsúly, hogy megtanulják a mozgásokat. Most már fél éve zajlik az edzés, fogásokat is gyakorlunk, birkóztatom a gyerekeket, küzdésre tanítom őket, meg sokat játszunk az mellett, mert a gyerekek igénylik. A gyerekeknek nagyon tetszett az akadémiától kapott ajándék. Én már beharangoztam nekik, hogy jönni fognak hozzánk és hogy ajándékot is kapnak és nagyon megörültek mindannyian.

A Vajdasági Birkózóakadémia nem titkolt szándéka az utánpótlás-nevelés is. Bálint Zoltán az akadémia ügyvezetője elmondta, hogy a lehetőségeikhez mérten igyekeznek támogatni a környező klubokat.

- Ez gyakorlatilag annak a programnak a része, amit már meghirdettünk, hogy nekünk az egyik feladatunk az, hogy a magyar közösségekben egyre több birkózó iskolát nyissunk. Ennek a törekvésünknek a martonosi szekció beindítása volt az első állomása. Az akadémia ezt persze akkor tudja megvalósítani, ha jó az együttműködés az anya egyesülettel, ebben az esetben a magyarkanizsai Potisjével. Természetesen a jövőben számítunk arra, hogy ezek a gyerekek közül is kerül majd ki olyan tehetség, aki akár az akadémia növendéke is lehet. A jövő héten sorra kerül majd Kishegyes és Bácskossuthfalva is az ajándékozást illetően, aztán a meglévő egyesületeknek is próbálunk hasonló módon segíteni, tehát sportszerekkel. Most szabadidőruhával és birkózócipőkkel, a következő körben pedig birkózódresszeket és -pólókat fogunk ajándékozni a kis birkózóknak.

Korom Sarolta
A Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában. A pénteki, monacói – számítógép által lebonyolított – sorsoláson kiderült: a második kalapba sorolt magyar kupagyőztes az olasz nagycsapatok közül a Juventust fogadja, míg Milánóba utazik. További...
2026. AUGUSZTUS 28.
[ 14:59 ]
A Ferencváros kettős győzelemmel jutott be a labdarúgó Európa-liga főtáblájára, míg a Crvena zvezda háromgólos előnyről búcsúzott a selejtező rájátszásában. A magyar kupagyőztes az idegenbeli 1-0-s siker után hazai pályán 4-0-ra verte a Trabzonsport, a belgrádi együttes viszont hosszabbításban 5-1-re kikapott a...
2026. AUGUSZTUS 28.
[ 8:01 ]
Két és fél millió angol fontért kelt el az a futball-labda, amellyel Diego Maradona a sportág történetének talán két legemlékezetesebb gólját szerezte egy mérkőzésen. Az argentin legenda az 1986-os mexikói világbajnokság negyeddöntőjében, az angolok elleni összecsapáson előbb egy levegőben lévő labdát kézzel...
2026. AUGUSZTUS 24.
[ 19:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó