Sport
Csütörtökön sorsolás: Kik lesznek az ellenfelekei a magyar válogatottnak a Nemzetek Ligájában
Betűméret:             

Csütörtökön 18 órától sorsolják ki a Nemzetek Ligája csoportjait, a magyar labdarúgó-válogatott a legerősebb, A divízió második kalapjában várja a párizsi eseményt, írja az MTI.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese az előző kiírásban nyolcadik helyen zárt, ezért található a második kalapba Dániával, Portugáliával és Belgiummal együtt, így ezekkel a csapatokkal nem kerülhet azonos csoportba. A magyarok a spanyol, horvát, olasz, holland, valamint a svájci, német, lengyel, francia és az izraeli, bosnyák, szerb, skót négyesből kapnak majd egy-egy ellenfelet. Ez azt jelenti, hogy Eb-csoportriválisai – Németország, Svájc, Skócia – bármelyikével összekerülhet újra.

A lebonyolítás első része nem változott, azaz a kvartettek tagjai oda-vissza játszanak egymással, vagyis minden válogatott hat mérkőzésen lép pályára. Szeptemberben, októberben és novemberben egy-egy dupla fordulót rendeznek majd. A módosítást az jelenti, hogy korábban csak a négy csoportgyőztes küzdött tovább a következő nyáron esedékes négyes döntőben, az új kiírásban viszont jövő márciusban egy oda-visszavágós negyeddöntőre kerül sor a csoportgyőztesek és másodikok között a Final Fourba jutásért. A negyedik, utolsó helyezettek ugyanúgy kiesnek, mint legutóbb, viszont az is újítás, hogy a harmadikok osztályozót játszanak – szintén jövő márciusban – a másodosztályt jelentő B divízió második helyezettjeivel. A B divízió harmadikjai ugyancsak osztályozóra kényszerülnek a C osztály másodikjai ellen.

A Nemzetek Ligájából ugyan kijutni nem lehet a 2026-os világbajnokságra, de az NL-lel közvetetten mégis megkezdődik az európai selejtezősorozat a két év múlva esedékes csúcseseményre. A 2025-ben sorra kerülő vb-selejtezőkön a 12 csoport győztese kijut majd a vb-re, míg a másodikok pótselejtezőt játszhatnak. Utóbbiakhoz csatlakozik az NL-ből a négy legjobb olyan csoportgyőztes, amelyik vb-selejtezőkön nem végzett a legjobb kettő között. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországot is magában foglaló A divízió csoportgyőztesei mindenképpen legalább a pótselejtezőben érdekeltek lesznek.

A sorsolást az M4 Sport élőben közvetíti.

Az NL A divíziójának kalapjai:
1. kalap: Spanyolország, Horvátország, Olaszország, Hollandia
2. kalap: Dánia, Portugália, Belgium, Magyarország
3. kalap: Svájc, Németország, Lengyelország, Franciaország
4. kalap: Izrael, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Skócia

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Angelina Topić szerb magasugró a negyedik helyen végzett a Kínában zajló fedettpályás atlétikai világbajnokságon. A versenyt a címvédő ausztrál Nicola Olyslagers nyerte meg, a világcsúcstartó, olimpiai bajnok ukrán Jaroszlava Mahucsih pedig meglepetésre csak a harmadik helyen végzett. Angelina Topić 1,95 méteren fejezte...
2025. MÁRCIUS 23.
[ 9:06 ]
Hetvenhat éves korában meghalt George Foreman amerikai nehézsúlyú olimpiai és profiboksz-világbajnok. Elhunyt George Foreman, az ökölvívás legendás nehézsúlyú bajnoka, aki kétszeres világbajnoki címe mellett olimpiai aranyéremmel is büszkélkedhetett. A 76 éves sportoló nemcsak a ringben, hanem üzletemberként is...
2025. MÁRCIUS 22.
[ 22:27 ]
A friss Európa-bajnok Molnár Attila a negyedik helyen végzett szombaton férfi 400 méteren a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokságon. Karlik Pál tanítványa a szezonban fantasztikusan teljesített eddig, a magyar rekordot február elején 45.08 másodpercre javította, mindössze három századdal elmaradva az...
2025. MÁRCIUS 22.
[ 16:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó