Sport
Legyőzte az olimpiai és világbajnokot a magyar női vízilabda-válogatott
Betűméret:             

A magyar női vízilabda-válogatott 10-8-ra legyőzte az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok csapatát ötkarikás felkészülési mérkőzésen a kaliforniai Berkeleyben kedden.

A házigazda szövetség tájékoztatása szerint a vendégek remekül kezdtek, Faragó Kamilla két és Keszthelyi Rita egy találatával háromgólos előnnyel zárták az első negyedet. A második felvonásban felváltva estek a találatok, hazai részről Kaleigh Gilchrist és Maddie Musselman, a magyaroktól pedig Faragó és Parkes Rebecca volt eredményes, így 5-2 volt az állás félidőben.

Jewel Roemer góljával indult a harmadik negyed, ám a szenzációs napot kifogó Faragó megint betalált, így már négy gólnál járt. Musselman és Jenna Flynn góljai között Gurisatti Gréta lőtt a hálóba, így 7-5-ös magyar előnyről indult a záró játékrész, amelyben újra ide-oda estek találatok, így Mihók Attila és Cseh Sándor alakulata - amely a februári dohai vb-döntőben kikapott az amerikaiaktól - remek győzelemmel hangolt a párizsi olimpiára.

A hazaiak 11 emberelőnyükből négyszer, a magyarok háromból egyszer voltak eredményesek a Spieker Aquatics Complexben, ahol Magyari Alda 12 védéssel zárt.

Mihók Attila a waterpolo.hu oldalán elmondta: a siker ellenére nem szeretne "hozsannázni".

"Nagyon jól kezdtünk, elsősorban védekezésben, az eddigi statisztikák alapján valószínűtlenül sokat blokkoltunk, jó mélyen bent tudtunk maradni a zónában, ami a centereik megjátszására volt hatással, és ez olyan magabiztosságot adott aztán, ami kitartott a mérkőzés végéig" - jegyezte meg.

A szövetségi kapitány kiemelte Magyari Aldát, aki szerinte remekül indított a kapuban, nagyokat takart az elején, ez neki is nagy lökés volt, meg a többieknek is.

"Támadásban így jóval türelmesebben játszottunk, sikerültek az utolsó kulcspasszok, hogy valóban helyzetekből lőhessünk, és ezeket jó százalékban értékesítettük is. Nem azt mondom, hogy mindent kihasználtunk, de az igazán jó gólszerzési lehetőségeknek úgy a hetvenöt százalékát biztos. A kulcs az volt, hogy nem engedtük magunk mögé kerülni őket. Ezt nagyon sokszor megbeszéltük, ezer videózás során, hogy erre kell figyelnünk, és ma nagyon figyeltünk erre, kinti lövésekre kényszerítettük őket az esetek többségében, amikor szemben állt velük a védő. Hadd mondjam azt, nagyon sok hibát kellett elkövetnünk annak érdekében eddig, hogy ez ma így összeálljon. Annál viszont nem hibázhatnánk nagyobbat, hogyha elhinnénk: oké, ez ma így sikerült, ezentúl már mindig így fog. Ez ma nagyszerű teljesítmény volt, és szeretnénk hinni, hogy egy komolyabb menetelés kezdete, de tisztában kell lennünk azzal, mennyit dolgozunk érte és mennyit kell még, hogy ez később is működjön" - fogalmazott Mihók Attila.

A két együttes pénteken Stanfordban is megmérkőzött, akkor 12-8-ra a hazaiak diadalmaskodtak.

Eredmény:
Egyesült Államok-Magyarország 8-10 (0-3, 2-2, 3-2, 3-3)
-------------------------------------------------------
gól: Fattal 2, Musselman 2, Roemer 2, Flynn 1, Gilchrist 1, illetve Faragó 4, Keszthelyi 2, Parkes 2, Gurisatti 1, Garda 1 (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A spliti húsvéti atlétikai versenyen Világos Adriana újabb országos csúccsal állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára. A kishegyesi fiatal gerelyhajító megdöntötte saját országos csúcsát, nem mellékesen, a 2025-ös év eddigi legjobb eredményét érte el a világon. Kiváló eredménnyel, 67,22 méteres dobással zárta a...
2025. ÁPRILIS 27.
[ 7:44 ]
Novak Đoković szerb teniszező ma vereséget szenvedett a madridi Masters-torna második fordulójában az olasz Matteo Arnalditól, 2:0-ra (6:3, 6:3). Đoković, aki 2025-re a Roland Garrost és a Wimbledont jelölte meg prioritásként, negyedik vereségét szenvedte el idén olyan tornán, ahol az első mérkőzésén lépett...
2025. ÁPRILIS 26.
[ 19:37 ]
A Szerb Szuperliga felsőházi rájátszásának második fordulójában a lučani Mladost 2:0-ra nyert a TSC ellen. A topolyai csapat továbbra is a nyolcadik helyen áll a play-offban. A hazaiak az első félidő vége előtt, a 40. percben szerezték meg a vezetést, amikor Ljubomirac kapáslövése a kapu jobb oldalában kötött ki. A TSC...
2025. ÁPRILIS 24.
[ 8:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó