Sport
Magyarkanizsa várja a sportbarátokat a 42. Futó- és Úszófesztiválra 
Betűméret:             

A hétvégén, azaz augusztus 10-én, szombaton szervezik meg Magyarkanizsán a 42. Futó- és Úszófesztivált. A programról, versenyszámokról és a forgalmi rend változásáról Kónya Róbert, a rendezvény koordinátora beszélt keddi sajtótájékoztatóján.

Az eseményhez idén is csatlakozik a Kanizsa Warrior megmérettetés, amelyről ez alkalommal a szervezők nevében Pálfi Krisztián adott tájékoztatót.

Mint ahogyan az előző években, úgy az idén is a strandnál lesz a rajt és a cél mindkét futam esetében. A rendezvény fő támogatója Magyarkanizsa önkormányzata és a tartományi sporttitkárság, de emellett még számos további támogatónk van, mint például a Telek Paprika, Tisacoop, Capriolo, Fit-Autó magánvállalkozások is.

A rendezvény programja 7 órakor kezdődik a nevezéssel, ismertette Kónya Róbert:

- Azok, akik nem neveztek be előzetesen, reggel 7 órától tudják ezt a helyszínen megtenni az úszás és futás esetében is. Akik beneveztek, azok pedig szintén ott tudják átvenni a rajtcsomagot, az úszók 9.30-ig, a futók pedig 17.30-ig.

A kicsik úszása a 25 méteres távon 9.50-kor kezdődik a Tisza-parti medencében, majd ezt követően fognak a Tiszában a 200 és a 570 méteren indulók versenyezni. A 3 kilométeres úszás rajta 11 órakor fog indulni a Tisza Martonos felőli kanyarulatánál.

A futók délután 17 órától kezdik meg a versenyprogramot, akkor kezdődik a kicsik 200 méteres futása a homokban. Számítunk majd a szülők biztatására és a vendégek támogatására is. 17.20-kor kezdődik a 900, az 1400 és a 2600 méteres futamok rajtja a Tisza-partról, majd 18 órakor a nagy futam, a 4 és 10 kilométeres távok rajtja.

Három kategóriánk van, az úszás, a futás és van egy XL aquatlon is, ahol 10 kilométer futás és 3 kilométer úszás is a versenyszám része.

A városban a verseny alatt útlezárásra lehet számítani, ami 17 órakor kezdődik a és a következő utcákat érinti: Szabadkai út, Karadjordje utca, Harsányi Tibor utca, Széles utca, Duna utca, Gesztenyefasor utca, Szent Száva utca, Damjanics utca, Iskola tér és a Horvát utca. Kérjük a lakosság megértését, de egyúttal arra is kérjük őket, hogy próbálják a futókat biztatni, mint ahogyan a korábbi években is ezt olyan lelkesen tették.

Az úszók eredményhirdetése 13 órakor lesz, a futóké pedig 19.30 órakor a strandon.

A közönséget egész nap zenei program, egy DJ szórakoztatja majd. A futók versenye előtt lesz majd egy kis kangoo bemutató is – ismertette Kónya Róbert.

A támogatóknak köszönhetően idén is megszervezik a Kanizsa Warrior eseményt. Ennek egyik szervezője Pálfi Krisztián, aki elmondta:

- A támogatóknak köszönhetően nevezési díj nélkül bárkit szeretettel várunk egész nap a homokon, délelőtt 10 órától a futószámok esti végéig. Az emberek kipróbálhatják a pályánkat, szükségük lesz erőre, kitartásra, gyorsaságra, illetve jó célba dobó érzékre. Az első három leggyorsabb versenyző kap majd díjat. Az eredményhirdetés a futószámok eredményhirdetése után fog majd megtörténni. Szeretettel várunk mindenkit, aki kihívást érez arra, hogy kipróbálja a mi kis pályánkat.

A magyarkanizsai Futó- és Úszófesztivál igazi családi program. A versenyek között is kellemesen eltölthető az idő a Tisza-parton, de egy sétát is lehet tenni a városban, a távolabbról ide érkezők megismerkedhetnek Magyarkanizsa látnivalóival.

Németh Ernő
Bronzérmes a magyar női kardcsapat - illusztráció
2025. JÚLIUS 30.
[ 15:41 ]
A spanyol La Ligában szereplő Real Madrid hivatalos oldalán már meg is lehet venni Kylian Mbappé „új” mezét. Hivatalos X-oldalán jelentette be a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid, hogy immáron Kylian Mbappé a csapat új 10-ese, természetesen csak a mezszámokat tekintve. A...
2025. JÚLIUS 29.
[ 22:09 ]
Az eszéki U15-ös csapat nyerte meg Topolyán a TSC Kupa néven szervezett tornát. Második lett a dunaszerdahelyi DAC, harmadik a hazai pálya előnyeit élvező TSC, negyedik pedig a Puskás Akadémia. A tizenegyedik alkalommal megszervezett TSC Kupán hagyományosan a Kárpát-medence kiemelkedő labdarúgó akadémiáinak U15-ös...
2025. JÚLIUS 29.
[ 19:50 ]
Kós Hubert országos csúccsal a negyedik helyen végzett 100 méter háton a szingapúri vizes világbajnokság medencés úszóversenyeinek keddi napján. Előzetesen az egyik legizgalmasabb fináléra készültek a szakértők, hiszen a középdöntőben a legjobb idővel, országos csúccsal (52.21) első Kóst és a nyolcadik helyen...
2025. JÚLIUS 29.
[ 17:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó