Sport
Férfi vízilabda Eb: Hibátlan csoportkört zárt a magyar válogatott Belgrádban
Betűméret:             

A magyar férfi vízilabda-válogatott 21–6-ra győzött Málta ellen a belgrádi Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, így százszázalékos mérleggel jutott tovább – írja az MTI. Varga Zsolt együttese a maximális hat pontot viszi magával a középdöntőbe, ahol a spanyol, a szerb és a holland válogatott lesz az ellenfele. A négyesből az első kettő jut az elődöntőbe.

A találkozón a magyar csapat az első negyedben még visszafogottabban teljesített, a nyolc perc után mindössze kétgólos volt az előny (4–2). A második felvonásban azonban fokozatosan megnyílt a különbség: a magyar támadójáték egyre hatékonyabbá vált, Manherczék a nagyszünetre már hétgólos előnyt dolgoztak ki (11–4).

A fordulás után a máltaiak még kihasználtak néhány emberelőnyt, de a magyar válogatott összességében magabiztosan tartotta fölényét. A zárónegyedben a csapat kapott gól nélkül játszott, és megszerezte a 20., majd 21. találatát is. A mérkőzés legeredményesebbjei Vigvári Vince, Vigvári Vendel és Batizi Benedek voltak három-három góllal.

A folytatásban a címvédő spanyolok, a házigazda szerbek és a hollandok ellen dől el, mely két csapat jut az elődöntőbe. A harmadik helyezettek az ötödik, a negyedikek a hetedik helyért játszhatnak majd.

Szoboszlai kihagyja a Liverpool BL-meccsét - illusztráció
2026. OKTÓBER 13.
[ 19:25 ]
A Portugál Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen, miután a válogatott csapatkapitánya október 7-én önkényesen elhagyta a nemzeti együttes edzőtáborát. A szövetség szombati közleménye szerint az eljárás célja annak megállapítása, hogy a történtek miatt terheli-e fegyelmi...
2026. OKTÓBER 10.
[ 18:18 ]
Max Verstappen, a Red Bull négyszeres világbajnok holland versenyzője nyerte a Forma–1-es Szingapúri Nagydíj szombati sprintfutamát. A pole pozícióból induló pilóta mögött a Ferrari két versenyzője, Lewis Hamilton és Charles Leclerc végzett a második, illetve a harmadik helyen. A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea...
2026. OKTÓBER 10.
[ 13:59 ]
Novak Đoković már a második fordulóban búcsúzott a sanghaji mestertornától, miután két játszmában vereséget szenvedett a lengyel Hubert Hurkacztól. A szerb teniszező 6:4, 6:3 arányban kapott ki, a mérkőzés 1 óra 28 percig tartott. Đokovićnak ez volt az első mérkőzése azóta, hogy kedden megnyerte a pekingi...
2026. OKTÓBER 9.
[ 14:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó